Vezetői megbízásokat adtak át

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar intézetigazgatói és tanszékvezetői vették át megbízólevelüket, valamint egyetemi docensek kapták meg kinevezésüket hétfőn a Kenézy Villában. Az ünnepélyes eseményen Mátyus László dékán sikeresnek nevezte az ÁOK tudományos és oktatói tevékenységét.

- A kar tudományos tevékenységét igazolják a magas impakt faktorú folyóiratokban megjelent közlemények és a hivatkozások nagy száma. Az ÁOK a mérőszámok szerint a DE teljesítményének mintegy ötven százalékát adta az elmúlt évben. Ennek jelentős részét pedig a most itt jelenlévő vezetők intézeteinek és tanszékeinek kutatói teljesítették – emelte ki Mátyus László, a DE Általános Orvostudományi Kar dékánja.

A kari vezető hozzátette: az ÁOK oktatási munkájának sikerességét mutatja, hogy egyre több külföldi hallgató választja a debreceni orvosképzést. Ez nagy kihívás is egyben a kar számára, hiszen nemzetközi terepen, piaci körülmények között kell megállnia a helyét.


Az Általános Orvostudományi Kar kinevezett intézetigazgatói és tanszékvezetői:

Belgyógyászati Intézet: Balla József egyetemi tanár

Belgyógyászati Intézet Nephrológiai Tanszék: Balla József egyetemi tanár

Belgyógyászati Intézet Gastroenterológiai Tanszék: Papp Mária egyetemi tanár

Belgyógyászati Intézet Hematológiai Tanszék: Illés Árpád egyetemi tanár

Belgyógyászati Intézet Klinikai Immunológiai Tanszék: Tarr Tünde egyetemi docens

Belgyógyászati Intézet Reumatológiai Tanszék: Szekanecz Zoltán egyetemi tanár

Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet: Tőzsér József egyetemi tanár

Humángenetikai Tanszék: Balogh István egyetemi tanár

Idegsebészeti Tanszék: Novák László egyetemi docens

Immunológiai Intézet: Bácsi Attila egyetemi tanár

Kardiológiai Intézet Klinikai Fiziológiai Tanszék: Papp Zoltán egyetemi tanár

Kardiológiai Intézet Szívsebészeti Tanszék: Szerafin Tamás egyetemi docens

Magatartástudományi Intézet: Kósa Karolina egyetemi tanár

Neurológiai Tanszék: Oláh László egyetemi tanár

Ortopédiai és Traumatológiai Tanszék: Csernátony Zoltán egyetemi tanár

Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék: Jenei Zoltán egyetemi docens

Sebészeti Intézet Szervtranszplantációs Tanszék: Nemes Balázs egyetemi docens

Sebészeti Műtéttani Tanszék: Németh Norbert egyetemi tanár

Egyetemi docensi kinevezések:

Gáspár Krisztián adjunktus – Bőrgyógyászati Tanszék

Horváth Balázs adjunktus – Élettani Intézet

Sajtóközpont