Hírek

Nyolc felsőoktatási intézménnyel, köztük a Debreceni Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), amellyel az Úszó Nemzet Programban részt vevő oktatók kiválasztását és fejlesztését segítik. Az erről szóló szerződést pénteken írták alá Budapesten, a Debreceni Egyetemet Pető Károly általános rektorhelyettes képviselte.

A Debreceni Egyetem orvos- és egészségtudományi témájú tudományos projektekben részt vevő hallgatói mutatták be kutatásaikat a Sántha Kálmán Szakkollégium szombati rendezvényén. A 17. Tudományos Kerekasztalon 6 szekcióban 30 előadás hangzott el a Learning Centerben.

A Debreceni Egyetem jégkorongozói mindkét mérkőzésüket megnyerték. Győztek a kosarasok, a röplabdázók és a labdarúgók is.

Száztíz jelölt vette át a PhD-fokozat megszerzését igazoló oklevelét a Debreceni Egyetem őszi doktoravató ünnepségén. A Főépület Aulájában szombaton tartott eseményen emellett habilitált doktori és professor emeritus címeket adtak át, és felavatták az intézmény új díszdoktorait is.

Megkezdte működését a Belgyógyászati Klinika Szubintenzív Osztálya a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusán. A Belgyógyászati Klinika „D” épületében kialakított osztályon a súlyos állapotú belgyógyászati betegeket kezelik.

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán utazásorvostan tantárgyat oktató Felkai Péter A járványok története című kötetét mutatták be pénteken a Méliusz Könyvtárban. A könyv rávilágít arra, hogy a járványok mindig részei voltak az emberiség történetének, de azok a tudomány és a társadalom összefogásával legyőzhetők. A szerző könyvével a koronavírus-járvány alatt hiteles, megnyugtató információkkal szerette volna ellátni az embereket.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán tartották a Kémia Koordinációs Intézet előadás-sorozatának újabb rendezvényét. Az intézet célja, hogy a karok kémiai tevékenységének összefogásával, együttműködésük támogatásával hatékonyabbá tegyék az oktatást és a kutatást. Pénteken a TTK Kémiai Intézet tanszékei és kutatócsoportjai mutatták be munkájukat.

Gyógyszerészi gondozási versenyt rendeztek a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. Az elsősorban a kar ötödéves hallgatóinak részvételével tartott megmérettetésen a versenyzőknek patikába betérő betegnek kellett segíteniük a gyógyszerválasztásban. A legjobbak bejutottak a verseny országos döntőjébe.

Családbarát Hely tanúsító védjegyet kapott a Debreceni Egyetem (DE). A két évre szóló tanúsítványt pénteken a Főépület Karácsony Sándor termében rendezett ünnepségen vette át Bács Zoltán kancellár az elismerést odaítélő Családbarát Magyarország Központ ügyvezetőjétől.

A DEAC képviseletében Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja is ott lesz a Magyar Olimpiai Bizottság novemberi közgyűlésén. Ez lesz az első tanácskozás, amelyre a Sportegyesületek Országos Szövetsége már jogosult volt delegálni a hazai sportegyesületek képviselőit.

A Debreceni Egyetem valamennyi kiemelt együttese itthon játszik hétvégén. A jégkorongozókra két találkozó vár, pályára lépnek a kosarasok, a röplabdázók a labdarúgók, valamint a futsalosok is.

A Debreceni Egyetem nemzetközi szerződéseiről és idei közbeszerzési tervéről is szó volt egyebek mellett az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának legutóbbi ülésén.

Az oktatási és kutatási kapcsolatok bővítéséről, valamint a nemzetközi együttműködések előmozdításáról állapodott meg a Debreceni Egyetem a Dél-Dakotai Állami Egyetemmel. A partnerségi szerződést Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes írta alá Brookingsban.

Épületgépészeti Szakmai Napot rendeztek a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, ahol épületgépészetben érdekelt cégek képviselői mutatták be tevékenységüket, illetve technikai újdonságaikat a hallgatóknak. A csütörtöki rendezvényen a kar együttműködési megállapodást is aláírt a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségével.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák