Hírek

Debrecen testvérvárosa, az izraeli Rishon LeZion delegációja látogatott el a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karára. A kar vezetőivel folytatott megbeszélésen a felek megvitatták a szorosabb együttműködés lehetőségeit az orvosképzés területén.

Újabb három évvel meghosszabbították a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a MOL Petrolkémia Zrt. együttműködését. A Tiszaújvárosban aláírt megállapodás értelmében 2024-től a duális képzést a vegyészmérnök mesterszak mellett a villamosmérnök alapképzésre is kiterjesztik.

Intézetigazgatói és tanszékvezetői megbízásokat adott át Mátyus László, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja. A következő négy évben is Balla József professzor irányítja a Belgyógyászati Intézetet és a Nephrológiai Tanszéket, Illés Árpád professzor pedig a Hematológiai Tanszéket.

Digitális fogászati tervezés, valamint edző alapképzést, illetve muzeológia, egészségügyi közgazdász, gyógyszerfejlesztési kutatás-menedzsment, egészségügyi bioinformatika, klasszikus hangszerművész mesterképzési szakokat is indít az idei általános felvételi eljárásban a Debreceni Egyetem. Összesen 71 alapképzési, 85 mester-, 6 osztatlan és 26 tanárszakot kínál 2024-ben a DE, ahol folyamatosan fejlődő infrastruktúra, hazai és külföldi ösztöndíjlehetőségek, nemzetközi hallgatói közösség is várja a jelentkezőket.

Szeretnél a sport területén elhelyezkedni? Érdekel a testnevelő-, gyógytestnevelő tanári vagy edzői pálya? Akkor téged is vár a Debreceni Egyetem! Mi kell a felvételihez? Gyere el a január 16-i nyílt napra és minden kérdésedre választ kapsz!

A Debreceni Egyetem kutatói szerint az irodák téli szellőztetésére a legjobb módszer, ha gépek segítségével engedünk be friss levegőt célzottan oda, ahol az a legjobban hasznosul. A Műszaki Karon született kutatási eredményeket összefoglaló tudományos cikket a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.

Akár online is részt vehet a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar január 16-i, keddi tájékoztató rendezvényén, ahol minden kérdésére választ kaphat a képzésekről, a felvételi eljárásról, a pontszámításról és a hallgatói életről.

Január 4-én ünnepli 90. születésnapját Szlovákia korábbi köztársasági elnöke, Rudolf Schuster. A politikusnak – aki meghatározó szerepet játszott a szlovák-magyar kapcsolatok elmélyítésében – 2016-ban adományozta a Debreceni Egyetem egyik legrangosabb elismerését, a Civis Honoris Causa díjat.

Levente a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján jött a világra. A kisfiú január elsején néhány perccel fél öt előtt született a Nagyerdei Campuson.

Az egyetemi épületek díszkivilágításáról, a Zöld Börzéről, egy különleges összművészeti rendezvényről, a Debreceni Nagytemplom kalandos történetéről, a mesterséges intelligencia a mezőgazdaságban történő megjelenéséről és a DEAC futballistáinak szerepléséről is lehet olvasni az Egyetemi Élet című lap idei utolsó számában.

Már elérhető online a felsőoktatási felvételi tájékoztató. A felvételi előtt álló középiskolások, a tanulmányaikat az intézményben folytató egyetemisták az alap- és mesterszakok, a felsőoktatási szakképzések és az osztatlan szakok széles választékát böngészhetik a felvi.hu internetes felületen. A tájékoztatóban emellett megtalálhatók a Debreceni Egyetemre vonatkozó legfontosabb információk is.

Csaknem 15 kiló csokoládét gyűjtöttek össze a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán az elmúlt hetekben az év végi karácsonyi jótékonysági akciójuk keretében. Az adomány rászorulóknak történő szétosztásáról a Debreceni Karitatív Testület fog gondoskodni.

A nemzetközi rangsorokban nyújtott kiemelkedő teljesítménnyel, a sikeres felvételi kampány eredményeivel, az egyetemi kutatásokkal, a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató Középüzem és a Gyógyszerésztudományi Kar új épületével, a 3x3 Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnoksággal, valamint a DEAC csapatainak sikereivel kapcsolatban jelent meg 2023-ban legtöbbször a Debreceni Egyetem neve a hírekben. Mintegy 30 ezer alkalommal említették az intézményt az országos és helyi médiumok cikkei és tudósításai.

Barátságos, gyermekközpontú, békés, csendes környezet, kislétszámú csoportok, mesejóga, lábtorna és angol nyelvi foglalkozás – egyebek mellett ezekkel várja az óvodáskorú gyermekeket a Debreceni Egyetem alapítványi óvodája. A nagyerdei intézménybe január 31-ig adhatják be gyermekük jelentkezését a szülők.

DEAC hírek

Mándi Norbert vezetőedző elmondta, a Debreceni Egyetem alakulatában az eddig kevesebb szerepet kapó játékosok is szóhoz juthatnak a DVTK elleni összecsapáson. A DEAC kézilabdacsapata a

The post Magyar Kupa: a DESOK-ban harcolhatjuk ki a továbbjutást appeared first on DEAC.

A DEAC szombaton Székesfehérváron vett részt a női bajnokság 2. fordulójában. Több együttes is szerepelt a női 7-es rögbisek pontvadászatának második körében a Fejér megyei

The post Túl a második körön a női rögbisek appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem U17-es korosztálya sajnos nem jött ki jól a végjátékból. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapata a Veszprémet fogadta a hétvégén a

The post Huszáros hajrával nyert az U19-es csapatunk appeared first on DEAC.

Képgalériák