Egyetemi vezetőkkel egyeztetett Stumpf István február 24-én a Debreceni Egyetemen. A modellváltásért felelős kormánybiztos szerint az átalakulás tovább erősítheti azokat a gazdasági és szervezeti folyamatokat, amelyek már elindultak a debreceni intézményben.
Hírek MK címkével
Ebben a félévben is meghirdette a CAM rendszerek megismerésére irányuló, gyakorlatorientált tantárgyát a tavalyi sikeres, első kurzus után a Debreceni Egyetem Műszaki Kara és a Manz Hungary Kft.
Rendhagyó módon, online tartotta téli diplomaosztó ünnepségeit 2020. december 14. és 2021. február 5. között a Debreceni Egyetem négy kara. Az okleveleket a karok Tanulmányi Osztályán személyesen vehette át, vagy postai úton kapta meg a 787 végzős, friss diplomás hallgató.
Mintegy négymilliárd forintból alakít ki biotechnológiai pilot kutatólaboratóriumot a Debreceni Egyetem. A kutatás és gyártás 2023-ban indulhat meg a létesítményben, amely nagyban elősegíti a Debrecenben megépülő Nemzeti Oltóanyaggyár létrehozását.
Több mint 51 ezer kilométernyi út megtételével a Debreceni Egyetem végzett az első helyen az aktív és fenntartható közlekedést támogató DebrecenMob versenyen. Az erről szóló oklevelet Ailer Piroska, a DE rektorhelyettese vette át az ünnepélyes eredményhirdetésen január 28-án.
Huszonegyezer pályázó jelölte meg a Debreceni Egyetemet fogadó intézményként a most lezárult 2021/22-es Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében, ez az összes jelentkezés 42%-át teszi ki. A legnépszerűbbek a DE népegészségügyi és műszaki képzései voltak.
A felvételi hajrájában online nyitja meg kapuit január 14-én, csütörtökön a Műszaki Kar, hogy bemutassa leendő hallgatóinak a kar nyújtotta lehetőségeket, és meggyőzze a még hezitálókat, hogy érdemes a továbbtanuláshoz a Debreceni Egyetemet választani.
A Debreceni Egyetem Műszaki Karának két pályázata is különdíjat nyert – a kar történetében első alkalommal – a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciáján.
Egyetemi tanári kinevezésről szóló okiratokat adtak át ünnepélyes keretek között a Debreceni Egyetem (DE) Főépületében szerdán. Az intézmény új professzorai talárba öltözve kapták meg oklevelüket.