Okos eszközök forradalma a MK-n

„Electrical Engineering and Mechatronics EEMC’21” címmel 8. alkalommal rendezte meg szakmai tanácskozását október 27-29. között - idén „A gépészeti alkatrészeket tartalmazó okos eszközök forradalma” mottóval - a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Karának Mechatronikai Tanszéke.

Az Ótemető utcai campuson rendezett három napos tanácskozáson előadások keretében mutatták be a tudományterülethez kapcsolódó legfontosabb nemzetközi trendeket, nem csupán a szűk szakmai kör számára érthetően, hiszen az online közvetítésnek köszönhetően mindazok követhették az eseményeket, akik érdeklődnek a műszaki terület iránt.


A rendezvény központi témája volt, hogy milyen új ismeretekkel és készségekkel kell rendelkeznie a jövő mechatronikai mérnökeinek ahhoz, hogy munkavállalóként eleget tudjanak majd tenni a Debrecenben, az országban, vagy akár határainkon túl működő nagyvállalatok szakmai elvárásainak.


- Azt már megszoktuk, hogy okos telefonok, TV-k és órák vesznek körül minket, de közelít az az idő, amikor az önvezető autók és robotok is a mindennapjaink részévé válnak, hiszen manapság már minden mechatronika – fogalmazott megnyitójában Husi Géza. A DE Műszaki Kar (MK) dékánja hangsúlyozta: Debrecenben a folyamatosan fejlődő, bővülő iparosításnak köszönhetően komoly szimbiózisban élünk az ipari szereplőkkel, akiktől komoly szakmai és tárgyi támogatást kap az oktatás is, ezért cserében speciális igényeiknek megfelelően is alakítjuk képzéseinket.


– Ennek megfelelően nagyobb hangsúlyt helyezünk az alapképzésben az elektronikai tervezésre és az internetalapú eszközök használatára, mesterszinten pedig a kép- és jelfeldolgozásra, valamint az ezeket támogató gépi tanulási algoritmusokra – emelte ki Husi Géza.


- Ezzel párhozamosan a karon folyó többi érintett képzésben is erősíteni szeretnénk a mesterséges intelligencia és gépi tanulás témaköreit, mivel úgy gondoljuk, hogy a jövő gépész- és járműmérnökei, műszaki menedzserei számára ezek az ismeretek nélkülözhetetlenek lesznek, látva a már megvalósult ipari beruházásokat és a cégek elképzeléseit Debrecenben – ismertette a távlati célokat Szemes Péter Tamás, a MK Mechatronikai Tanszékének vezetője.


A rendezvényen előadást tartott Pavol Bauer, a Delfti Műszaki Egyetem Fentartható Villamos Energiák tanszékének professzora, aki egyben az IEEE, a világ legnagyobb szakmai szervezetének égisze alatt működő Power Electric and Motion Control Council (PEMC-C) elnöke is egyben. Debreceni tartózkodása során tárgyalások kezdődtek arról miként közreműködhet a DE az újszerű hajtástechnológiák kutatásával foglalkozó szervezet munkájában.


A szakmai tanácskozásra Hollandiából, Norvégiából és Szlovéniából is érkeztek előadók.


A konferencián az iparorientált mechatronikai képzés aktuális kérdéseiről és a szakterület legfrissebb eredményeiről egy speciális szekció keretében vitatkoztak a program résztvevői.


A három napos rendezvény szerdai nyitónapján adták át a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Díszoklevelét, amelyet idén az intézményben folyó tudományos- és oktatómunka terén végzett kimagasló teljesítményéért Ábrahám György, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa, valamint a Debreceni Egyetem mechatronikai képzésének beindításához nyújtott támogatásáért Huba Antal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára vehetett át.


A program a DAB Műszaki Bizottságának támogatásával, az EFOP 3.4.3-16-2016-00021 „A Debreceni Egyetem fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében" című pályázat keretében valósult meg.


Sajtóiroda – BZs