Hogyan búcsúztak az egyetemtől a sárguló hallgatók, miket lehetett megkóstolni az International Food Day-en, milyen matuzsálemek és sportautók sorakoztak fel a Debrecen Drive autóipari kiállításon, valamint hol és miként fürdőztek őseink a cívisváros strandjain az elmúlt bő száz évben? Egyebek mellett ezekről lehet olvasni a Debreceni Egyetem ismét kitüntetett lapjában, az Egyetemi Életben.
Hírek kultúra címkével
Véget ért a Csokonai Színház és a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszék közös rendezésében március és június között szervezett, a tánckultúra antropológiai vizsgálatával foglalkozó nemzetközi konferenciasorozata.
Magyar népmesék alakjait és történeteit ábrázoló falfestések díszítik mostantól a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika röntgen felvételező helyiségének falát. A népmesei motívumok segíthetnek, hogy a gyermekek a vizsgálat közben is otthonosan érezzék magukat.
A Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének féléves kurzusát mintegy harminc hallgató fejezi be május végén. Az egyetemisták hagyományos módon ezúttal is a Liszt teremben, a szemeszterzáró gálakoncerten mutathatják meg, mennyit fejlődött hangszeres játékuk és énektudásuk.
A Debreceni Egyetem élő kapcsolatot ápol a történelmi egyházakkal és ezekhez hasonlóan támogatja, erősíti saját közösségét, hozzájárulva ezzel az oktatás, a kutatás és a gyógyítás fejlődéséhez – hangsúlyozta Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye alakulásának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett Katolikus Bálon.
Eredményhirdetéssel és díjátadóval zárult az „egy sima, egy fordított”, a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Művészeti Központ, az egyetemi színtársulat, a DESzínház, az intézmény Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiuma és a Csokonai Színház közös, a kortárs nemzetközi drámakiadás jobb megismerésére harmadik alkalommal meghirdetett műfordítói pályázata.
A Debreceni Egyetem lapjában szó esik például arról, milyen megállapodás született a Böszörményi úti campuson található Közösségi Kert működésére vonatkozóan, kiderül, melyik musicalkülönlegességet állította színpadra az oDEonban a külföldi hallgatókból álló társulat, illetve megismerhetik a DEAC legidősebb sportolóját is.
Oktatási, kutatási és tudományos stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszék, a Református Kollégium Múzeuma és a Szabó Magda Emlékház, valamint a Tiszántúli Református Egyházkerület. Az erről szóló okiratot szerdán írta alá Keményfi Róbert dékán és Fekete Károly püspök.
Második „felvonásához” érkezett a Csokonai Színház és a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszék közös rendezésében a Debreceni Tánctudományi Műhely. A hazai táncantropológia helyzetét elemző nemzetközi konferenciasorozat részeként április 26-28. között a Csokonai Fórumban megrendezett eseményen a tánckultúra antropológiája és művészetelméleti kontextusai álltak a középpontban.
Hatalmas sikert aratott az oDEonban első alkalommal bemutatott The Lion King musical. Elton John és Tim Rice kétfelvonásos darabjának feldolgozásában is elváráson felül teljesített az egyetemi színház külföldi hallgatókból álló társulata, valamint a most debütált és rögtön főszerepeket játszó gyerekszínészek.