Varga Miklós: remek dolog a könnyűzenész képzés

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Intézete és az oDEon Egyetemi Színház szervezésében megkezdődött a Könnyű(?) Zenész ÉLETutak programsorozat 2024-es őszi szezonja, melynek első vendége kedd este Varga Miklós, Máté Péter-díjas színész-énekes, rockzenész volt. Az ősz folyamán még Hobóval és Csepregi Évával is találkozhatnak az érdeklődők.

Varga Miklós kereskedelmi üzemgazdásznak tanult, mégis énekes, színművész és rockzenész lett belőle. Zenei pályafutása 1975-ben kezdődött. Európa című dala először 1983-ban hangzott el és az egész kontinensen sikert aratott. Tehetségének és nagy hangterjedelmének köszönhetően olyan személyiségeket formálhatott meg a színpadon, mint Petőfi Sándor, István király, Jézus, mely szerepek nagyban meghatározták személyiségét.

Varga Miklós a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Intézete és az oDEon Egyetemi Színház országosan egyedülálló Könnyű(?)Zenész ÉLETutak című sorozatának legújabb része előtt interjút adott a hirek.unideb.hu-nak. Elmondta, hogy milyen buktatók állhatnak egy olyan fiatal előtt, aki ezt a pályát szeretné választani.

- A manapság gyakori tehetségkutató műsorok sokat segíthetnek abban, hogy valaki egyik pillanatról a másikra az egész országban ismertté váljon. Az én fiatalkoromban az ilyen műsorok elég ritkák voltak, így akkoriban, ha valakinek ez sikerült, berobbant, az általában évtizedekig ott is tudott maradni az élvonalban – fogalmazott.  

Varga Miklós szerint napjaink ezekben a műsorokban sok tehetséges ember tűnik fel, akiknek az esetek túlnyomó többségében az a nagy problémájuk, hogy nem saját dalokkal, hanem mások slágereivel jelentkeznek, így amikor ezek a műsorok véget érnek és nem tudnak saját értékes produkciókkal kiállni, gyorsan eltűnnek a süllyesztőben.

- Ehhez a pályához körülbelül 25 százalék tehetség és 75 százalék szerencse kell, amihez hozzá jön még, hogy az illető jókor legyen jó helyen és jó emberekkel találkozzon. Ráadásul a siker megtartása is komoly feladat, amihez kitartásra és alázatra van szükség. Aki az első kudarc után feladja, annak nincs keresnivalója ezen a pályán. A kezdeti sikertől pedig nem szabad elszállni, a realitás talaján érdemes maradni – vélekedett.

Varga Miklós szerint remek dolog, hogy a Debreceni Egyetemen könnyűzenész képzés indult, nagy szükség volt erre.

- Ezt a szakmát is meg lehet tanulni. Nekem például van két szép felnőtt gyermekem, egy ikerpár, akik korábban játszottak színpadon gyermek-musicalben, a fiam meg prózai darabban főszerepeket. Ennek ellenére úgy gondolták, hogy ők ezt a szakmát meg akarják tanulni amire az egyetemi képzés ad lehetőséget, és annak ellenére, hogy korábban kommunikáció szakon már szereztek diplomát, jelenleg a Színművészeti Egyetemre járnak – zárta gondolatait Varga Miklós.
 
A Könnyű(?) Zenész ÉLETutak házigazdája Végh Veronika, az oDEon Egyetemi Színház vezetője arról számolt be, hogy idén ősszel még két olyan vendégre számíthatnak a kurzus követői, akik több évtizede a pályán vannak és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek. Földes László, művésznevén Hobo Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese október 15-én jön. Csepregi Éva énekesnő, színésznő, a Neoton Família tagja pedig november 19-én érkezik az oDEonba.

A két művészt egyebek mellett olyan érdekes kérdésekről faggatja majd Végh Veronika mint, hogy az ő fiatal korukban, a Youtube, a zenei csatornák megjelenése előtt miként tudták elindítani zenei karrierjüket, milyen nehézségekbe ütköztek akkor amikor lemezt készítettek, adott esetben miként szólt közbe a cenzúra, illetve hogyan tudtak dolgozni.
 

Sajtóközpont – OCs