Hírek köznevelés címkével

Defibrillátorokat vásárolt a Debreceni Egyetem. A négy életmentő eszközt az intézményhez tartozó gyakorlóiskolákban helyezik el. A műszereket az érintett intézmények vezetői az egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában vették át kedden.

Az olvasást népszerűsíti az idei Arany Napok. Az évtizedes hagyományoknak megfelelően, Arany János születésnapján kezdődő rendezvénysorozattal emlékezik egykori névadójára a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája március 2 és 13-a között.

Koi Attila, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziumának pedagógusa lett az elmúlt tanév legeredményesebb Hajdú-Bihar megyei Diákolimpia-testnevelője. A debreceni tanár a díjat a Magyar Diáksport Szövetség ünnepségén vette át.

Egyetlen magyar csapatként vesznek részt a jövő évi iskolai világbajnokságon a Debreceni Egyetem Balásházy Gyakorló Középiskolájának futsalosai. Az ISF Futsal Iskolai Világbajnokságra a tavasszal nyert Diákolimpiai ezüstéremmel kvalifikálták magukat a lányok.

Új képzéssekkel, minőségi oktatással, tehetséggondozó programokkal és diákbarát, modern környezetben várják a jelentkezőket a Debreceni Egyetem közép- és általános iskolái, melyek keddtől az érdeklődők előtt is megnyitják kapuikat.

Ingyenes nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamokat indít a Debreceni Egyetem angol nyelvből a leendő hallgatóinak. Azok számára, akik a tanfolyamon részt vesznek, eredményesen nyelvvizsgáznak és a kijelölt szakokon a DE-n tanulnak tovább, nem kerül pénzbe a nyelvtudás fejlesztése.

Újabb középiskolai rangsorban ért el kiemelkedő eredményt a Debreceni Egyetem gyakorló gimnáziuma. A HVG összeállításában idén az ország ötödik legjobb gyakorlóiskolája lett a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája.

Hat évfolyamos képzésével az ország kilencedik legjobb középiskolája lett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája a legjobbiskola.hu ranglistáján. Az intézmény négyéves képzése az előkelő tizenharmadik helyen zárt.

Két korosztályban is felállhattak a képzeletbeli dobogóra a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájának diákjai a Hungarikum-verseny országos döntőjén. A kossuthos fiatalok csaknem 140 nemzeti értékről adtak számot elméletben és gyakorlatban egyaránt.

Kollégium- és haranglábavatóval nyitotta meg jubileumi programsorozatát a Debreceni Egyetem pallagi középiskolája hétfőn. A Balásházy idén ünnepli a középfokú agrárszakképzés indításának 80. évfordulóját.

Koszorúzással, kirándulással, emlékfutással és a legjobb „regiment” megválasztásával emlékeztek iskolájuk névadójára a héten a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának tanárai és diákjai.

A Debreceni Egyetem bölcsődéjében, óvodáiban és iskoláiban több mint háromezren kezdték el az új tanévet szeptember 2-án. A diákokat sok helyen megújult környezet várta, a nyáron ugyanis jelentős felújításokat végeztek az intézményekben.

Hazai és nemzetközi versenyeken is kiemelkedően szerepeltek a 2018/19-es tanévben a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolái. A tantárgyi és szakmai megmérettetések mellett a Diákolimpiákon is számtalan győzelmet arattak a Kossuth Gyakorló és a Balásházy tanulói.

A Debreceni Egyetem gyakorlóóvodájának, gyakorló- és partneriskoláinak pedagógusait köszöntötték csütörtökön az intézményben. Az első alkalommal megrendezett ünnepségen hatan vehettek át kitüntetést példamutató tevékenységükért, kimagasló eredményeikért.

Hétszáz diák énekelte közösen az Ismerős Arcok szimbolikussá vált dalát kedden a nemzeti összetartozás napján. A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának tanulói a trianoni békeszerződés aláírásának 99. évfordulóján is különleges műsorral emlékeztek.

Hagyományteremtő céllal, először szervezett technikuskibocsátó ünnepséget a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája. Több mint 40 végzett szakember vette át oklevelét a foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkártól.

Interaktív kirándulásokat szervez általános iskolások számára a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma. A résztvevők különleges programok keretében ismerhetik meg a pallagi intézményt és környezetét.

Boszorkánykonyha, tűzfészek, észélező - különleges programokon mutatkoztak be a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának tehetséges diákjai hétfőn.

Ismét különleges felvonulással búcsúztak a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolájának és Kollégiumának végzős diákjai. Csaknem százötven fiatal gördült be énekelve, feldíszített traktorokon és pótkocsikon a Böszörményi úti campusra.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara adott otthont a hétvégén az 51. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny döntőjének. Több mint 200 diák mérte össze tudását szóban, írásban és a laboratóriumban.

Mintegy 160 fizikatanár érkezett az ország minden részéről, hogy megvitassák a legújabb oktatási és szemléltetési módszereket, és hasznos ötleteket merítsenek. Idén a Debreceni Egyetem ad otthont a 62. Országos Fizikatanári Ankétnak és Eszközbemutatónak.

Szabadulószoba, XXI. századi expedíció, természettudományos vetélkedő – szavalóverseny nyitotta pénteken, és megemlékezés zárja azt a kéthetes programsorozatot, mellyel egykori névadója, Arany János előtt tiszteleg a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája.

A sejtfelszín biofizikus szemmel – sejtbiológiai kutatásokról tartott előadást Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja csütörtökön az egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában, a Tudósiskola tehetséggondozó programsorozat keretében.

Életem legjobb befektetése volt, hogy a Balásházyban tanultam – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájának keddi pályaorientációs napján. A politikus több tucat sikeres szakemberrel együtt osztotta meg életútját alma materében.