Most én mesélek…

Kismalac, farkasok, Sün Balázs, Holle Anyó, királyok és királylányok – mesebeli birodalommá változtatták a Debreceni Egyetem óvodásai szerdán a DEENK közösségi terét, A Szigetet. A mesemondóversenyen tizenöt, többségében iskolába készülő gyerek mutatta meg, hogy nemcsak a pedagógusok és a nagymamák tudnak szórakoztatóan történeteket mesélni.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer tizenöt bátor gyerek, aki nem félt színpadra állni és a legkedvesebb meséjét elmondani a közöségnek. A Debreceni Egyetem Óvodája második alkalommal szervezett mesemondóversenyt az ifjú tehetségek számára, míg tavaly az intézmény berkein belül tartották, addig idén már az egyetemi könyvtárban kapott helyet a rendezvény.

- Szeretnénk mostantól minden évben megrendezni a mesemondó versenyt, hogy a mese, a mesélés része legyen az óvoda és a csoportok mindennapi életének. Idén különösen nagy hangsúlyt fektettünk az élőszavas mesemondásra, mert úgy tapasztaltuk, hogy az utóbbi időszakban ez a tevékenység kicsit háttérbe szorult. Pedig a mese és a vers komoly személyiségformáló és értékközvetítő szerepet tölt be az óvodáskorú gyermekek életében. Bízunk benne, hogy a gyerekek nemcsak új ismereteket és tapasztalatokat, hanem sok kellemes közös élményt is szerezzenek ezáltal, miközben az önbizalmuk is megerősödik – hangsúlyozta az esemény megnyitóján Szabóné Pente Melinda, az intézmény igazgatója. 



- Óvodánkban – amely idén nyerte el a Kincses Kultúróvoda címet – fontosnak tartjuk a hagyományok és a kulturális értékek továbbadását. Programunk lényeges eleme és kiemelt célunk a gyermekek lelki egészségének megőrzése, védelme, és ennek egy nagyon fontos része az élőszavas mesélés, a mesehallgatás, mesemondás. A gyerekek ezzel még jobban átélhetik azt az izgalmat és tartalmat, amit a mesék adnak, megmutathatják magukat, érezhetik, milyen jó az, hogy rájuk figyelnek, hogy hatással vannak a meséléssel a környezetükre – tette hozzá Monostori Ágnes óvodapedagógus. 

A házi versenyt 5-6 éves korosztályban hirdették meg, de akadtak fiatalabbak is, akik egy-egy csoportból a döntőbe kerültek. Az ifjú mesemondókat az óvoda vezetője mellett Váradi Erika logopédus és Kukk Ibolya, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának tanítója értékelte. A zsűri az alapján választott díjazottakat, hogy mennyire tudták a történeket átéléssel elmondani, mennyire játszottak a szavakkal, a hangsúllyal és hogyan hatottak a közönségre. 


A mesemondóverseny idei döntősei: Nagy Zoltán, Sipos Anna Róza, Györke Dávid, Ujhelyi Hanna, Szatmári Dávid Simon, Dobi Emese, Tőgyi-Pap Lenke, Tóth Noé Dávid, Bulyovszky Anna, Kollár Zoárd, Darkó Zsófia, Mándy Mira, Dudás Balázs, Fekszi Márton, Ötvös Zsófia

Sajtóközpont-TB

Last update: 2025. 12. 01. 08:47