Hírek köznevelés címkével

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Muzsikás együttes tartott rendhagyó énekórát a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájában. Az előadásával a Royal Albert Hall-t és a Carnegie Hall-t is megtöltő zenekar hétfői rendkívüli bemutatóján csaknem hatszáz diák kapott ízelítőt a magyar népzene világából.

Az űrkutatás és a csillagászat a témája az idei Arany Napoknak. A Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája a három évtizedes hagyománynak megfelelően, Arany János születésnapján rendezvénysorozattal emlékezik névadójára. Ebben az évben március 4-e és 14-e között tematikus tanítási órákon és interaktív programon ismerkednek a gyerekek a világűr és a Naprendszer titkaival.

Harmadik alkalommal tartott közös szakmai napot a ProSuli program keretében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar és a Yettel a berettyóújfalui Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Az eseményen a pedagógusok bemutató órákon, a diákok pedig versenyen vehettek részt.

Környezetvédelem, ökológia, földtudomány, mikrobiológia, biotechnológia, orvostudomány, valamint molekuláris biológia és farmakológia területén végzett kutatásaikat mutatták be középiskolások pénteken és szombaton a Tudományos Diákkörök XXIV. Kárpát-medencei Konferenciája élet- és környezettudományi tematikus fordulóján Debrecenben. Az országos megmérettetésen a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája diákjai kitűnően szerepeltek, valamennyien bejutottak a Kárpát-medencei döntőbe.

Történelmi diadalt aratott a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma csapata, megnyerte az V-VI. korcsoportos fiú országos kosárlabda diákolimpia Pécsett rendezett döntőjét.

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájába készülő gyermekek szülei január 31-ig adhatják postára a jelentkezési lapokat. A 2024/2025-es tanévben mintegy 170 kisdiák kezdheti meg tanulmányait az egyetem Arany János téri és Kossuth utcai feladatellátási helyén.

A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma pályaorientációs napot tart január 19-én, pénteken a pályaválasztás előtt álló tanulói számára. A rendezvényen a diákok a továbbtanulással, a felvételi követelményekkel és a munkavállalással kapcsolatban is feltehetik kérdéseiket.

Barátságos, gyermekközpontú, békés, csendes környezet, kislétszámú csoportok, mesejóga, lábtorna és angol nyelvi foglalkozás – egyebek mellett ezekkel várja az óvodáskorú gyermekeket a Debreceni Egyetem alapítványi óvodája. A nagyerdei intézménybe január 31-ig adhatják be gyermekük jelentkezését a szülők.

Hazánk legjobb száz technikuma közé került a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma. A Technikumi Rangsor TOP 100-as listájának első felében, a 44. helyen áll az egyetem köznevelési intézménye.

Újabb, digitális oktatást segítő eszközökkel gyarapodott a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája. A PwC Magyarország tíz új laptopot adományozott a Kossuth utcai feladatellátási hely tanulóinak.

Öt ágazat tíz technikusi és három új, okleveles technikus képzését, valamint az általános tantervű gimnáziumi osztályát ismerhetik meg a középiskolai felvételi előtt álló fiatalok a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma nyílt napján december 7-én, csütörtökön. A pallagi intézmény beiskolázási rendezvényén az interaktív programokon és bemutató órákon keresztül a diákélet mindennapjaiba is bepillanthatnak a leendő középiskolások.

QR-kódokat követve barangoltak, digitális fotók alapján írtak mesét és saját maguk nyomtatta matricakönyvet készítettek a gyerekek a Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodája szakmai napján. A modern és digitális eszközök óvodai gyakorlatban történő felhasználását bemutató csütörtöki rendezvényen több mint hetven óvodapedagógus vett részt.

Játékos foglalkozások keretében találkozhatnak tanítóikkal a leendő elsős általános iskolások a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Kossuth utcai, valamint Arany János téri feladatellátási helyén. A nyílt napok keretében bepillantást nyerhetnek abba, milyen is a DE gyakorló iskolájának kisdiákja lenni.

A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógus Kutatói Pályadíj elismerésében részesült a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája tanára. Sápiné Bényei Rita a díjat Kollár László Péter főtitkártól vette át Budapesten.

Befejeződött a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumának felújítása. A több mint félmilliárd forint értékű korszerűsítés során megújultak a pallagi intézmény főépületében a tantermek, a tanári szobák, és az informatikai rendszert is fejlesztették. Az iskola felújítása a külsőhomlokzat rekonstrukciójával a tervek szerint tavasszal folytatódik.

Befejeződtek a korszerűsítési munkálatok a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában. Több mint 800 millió forintból egyebek mellett tantermeket, folyosókat és vizesblokkokat újítottak fel, valamint a modern informatikai eszközökkel gazdagodtak a feladatellátási helyek.

Modern belső térrel, teljesen új környezetben várja a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma a diákjait a következő tanévben. Az iskola központi épületének felújítása során egyebek mellett korszerűsítik a tantermeket és a tanári szobákat, valamint az iskola informatikai rendszerét is fejlesztik.

A Debreceni Egyetem 800 millió forintból modernizálja a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolát. A korszerűsítés során egyebek mellett tantermeket, folyosókat és vizesblokkokat újítanak fel. A feladatellátási helyek gépparkjai a legmodernebb informatikai eszközökkel gazdagodnak.

Érzékenyítő programok, kutyakozmetika, állatjelmezbe bújt gyerekek – többek között ezekkel a tevékenységekkel hívták bel a figyelmet a felelős állattartásra pénteken a Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodájában szervezett nagyszabású rendezvényen.

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, valamint a Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma több mint 320 diákja számára kezdődött meg hétfőn az érettségi a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával. Az érettségi időszak a középszintű szóbelikkel, június 30-án ér véget.

Traktoros felvonulással búcsúztak a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma végzősei szerdán iskolájuktól és a középiskolai évektől. A pallagi intézmény csaknem 120 diákja vonult feldíszített munkagépeken az egyetem Böszörményi úti campusára.

Kiemelkedően szerepeltek a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája diákjai a Torna Diákolimpia országos döntőjében. Az intézmény tanulói 7 arany, 4 ezüst és 2 bronzérmet szereztek.

Tehetségnap keretében mutatták meg kreativitásukat, ügyességüket, tudásukat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája diákjai csütörtökön. A hatodik alkalommal megrendezett alkotónapon mintegy ötszáz diák vett részt az Arany János téri intézményben.

Kilenc középiskolával kötött támogatási szerződést a Debreceni Egyetem. A hajdú-bihari és szabolcs-szatmár-beregi intézmények kiemelkedő eredményt értek el a DE legfrissebb beiskolázási rangsoraiban, melyet a 2022-es felvételi statisztikák alapján állított össze az intézmény. Az oktatási intézmények vezetői elismerő oklevelet vettek át a megállapodások szerdai aláírása alkalmával.

Foglalkoztató könyvcsomagot adományozott a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár a DE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikán működő Ronald McDonald Családközpontnak. Az adománnyal a DEENK elősegíti a klinikán kezelt gyermekek fejlődését, tanulását.