Hírek Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány címkével

Az egyetem kötelessége az értékteremtés. A zeneművészet pedig mint az egyik meghatározó művészeti ág lényeges alkotóeleme az egyetemes kultúrának, így intézményünk számára is fontos terület – fogalmazott Kossa György, a DE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke a Zeneművészeti Karon tartott kihelyezett kuratóriumi ülésen.

Az ezredfordulón létrejövő debreceni gyógyszerészképzés jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt két évtizedben, a jövője pedig még ígéretesebbnek tűnik – hangzott el a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán csütörtökön, ahol kihelyezett kuratóriumi ülést tartott az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány.

Most van a legnagyobb esélye a Debreceni Egyetemnek arra, hogy a tudomány, az oktatás és az innováció területén Közép-Kelet-Európa egyik vezető felsőoktatási intézményévé váljon - hangsúlyozta Louis J. Ignarro Nobel-díjas farmakológus a Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület (TTTT) szerdai alakuló ülésén a Debreceni Egyetem Aulájában.

Ötvenhét taggal létrejött a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének munkáját támogató Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület. A szerdai alakuló ülésen bemutatkoztak a testületet alkotó hazai és nemzetközi szaktekintélyek, akik egyúttal megbízólevelüket is átvették.

Teltházzal ünnepelte a tanév kezdetét a Debreceni Egyetem szerdán a Nagyerdei Stadionban. A legek yoUDay-én a hazai sztárok mellett felléptek a Könnyűzenei Intézet művészei és az oDEon nemzetközi társulatában játszó külföldi hallgatók. Mintegy húszezren buliztak a DE idei, immár hatodik tanévnyitó stadionshow-ján.

A Debreceni Egyetemet fenntartó GTIDEA által indított Professzori Teaház csütörtöki rendezvényén az Általános Orvostudományi Kar, valamint a Zeneművészeti Kar ifjú kutatói mutatták be legfrissebb eredményeiket. Kossa György elnök bevezetőjében az intézményre váró új kihívásokról beszélt.

Többek között a Debreceni Egyetem beiskolázási jövőképe, a legfrissebb, külföldiek képzésére vonatkozó felvételi adatok, és az egyetemi tulajdonú vállalatok 2021. évi beszámolói kerültek napirendre a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának legutóbbi ülésén.

Kiválóan teljesítettek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának szakemberei a COVID-betegek ellátásában – értékelt az egészségügyért felelős államtitkár pénteki látogatásán. Takács Péter azt is kiemelte, hogy a szakmai munka jelenleg is modern szemléletben és kimagasló minőségben zajlik az intézményben.

Tíz esztendővel ezelőtt, 2012 nyarán jelent meg első alkalommal a Debreceni Egyetem Alumni Központjának magazinja, az intézményben vagy annak jogelődeiben végzett egykori hallgatók életét, sorsát, karrierjét figyelemmel kísérő, elért eredményeikről beszámoló lap, a DEja vu.

Több mint 200 koncert és fellépés 19 programhelyszínen, valamint számtalan egyéb program várja a látogatókat a 14. Campus Fesztiválon. A rendezvény szerda esti hivatalos megnyitóján elhangzott: a fesztiválnak jótékonysági célja is van, a nyitófogadásra megvásárolt támogatói jegyekből befolyt összegből a COVID-árvákat támogatják.

Több mint 36 millió forint gyűlt össze az ukrajnai menekültek megsegítésére a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma által kezdeményezett Békekoncerthez kapcsolódó jótékonysági adománygyűjtés során. A felajánlásokat öt segítő szervezet költheti el a háború miatt nehéz helyzetbe került emberek ellátására, támogatására.

Rektorhelyettesi és dékáni megbízatások, valamint a Debreceni Egyetem alapító okiratának és organogramjának módosítása is napirendre került a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának legutóbbi ülésén.

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem éves beszámolójáról, szervezeti és működési szabályzatáról, a Klinikai Központ működési rendjének, valamint az intézmény alapító okiratának módosításáról döntött egyebek mellett legutóbbi ülésén a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma.

A Debreceni Egyetem minden eszközzel támogatja a város tehetségeinek továbbtanulását az intézményben – jelentette ki a VI. Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencián Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke. A tudományos diákverseny első tíz helyezettjének egy millió forint jutalmat ajánlott fel a DE fenntartója.

Megteltek a padsorok a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kezdeményezésére életre hívott péntek esti adománygyűjtő békekoncerten a Nagytemplomban. A Debreceni Egyetemet fenntartó alapítvány, a történelmi egyházak és a város összefogásban, együtt szervezték a lélekindító békekoncertet a kárpátaljai bajbajutottak megsegítéséért.

Rövid idő alatt 25 millió forint gyűlt össze a Békekoncert bankszámláján. A Debreceni Egyetem és a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány, a történelmi egyházak és a város összefogásában életre hívott, Debrecen neves komolyzenei együtteseit felvonultató eseményre ezreket várnak péntek este a Nagytemplomba és a Főtérre.

Monumentális és különleges újdonság lesz a pénteki, debreceni segélykoncert – erről beszélt az M5 Librettó című műsorában Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány elnöke és Somogyi-Tóth Dániel, a békekoncert művészeti vezetője.

Ismert és népszerű Bach, Händel és Saint-Saëns-művek is felcsendülnek a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány, az egyetem, a történelmi egyházak és Debrecen összefogásában szervezett május 6-i békekoncerten – hangzott el a DTV Esti Közelkép című műsorában, ahol Kossa György kuratóriumi elnök és Fekete Károly református püspök volt a vendég.

Mivel foglalkoznak a Debreceni Egyetem Lovasakadémiáján? Mit csinálnak a DE Bölcsészettudományi Karához tartozó Pszichológiai Intézetben és miről szól a fair trade kereskedelem? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a friss Egyetemi Életben.

Újabb négy évig vezetheti a Debreceni Egyetemet Szilvássy Zoltán professzor. A rektori kinevezést Áder János köztársasági elnök adta át az egyetemi vezetőnek a Sándor-palota Tükörtermében tartott szerdai kinevezési ünnepségen.

Gunnar Saeter, az Osloi Egyetemi Klinika (N) Komprehenzív Onkológiai Centrumának professzora, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének munkáját segítő Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület (TTTT) tagja látogatott pénteken a Debreceni Egyetemre. A norvég professzor a rákkutatásban rejlő új lehetőségekről tartott előadást.

A háborús áldozatok megsegítésére szervezett májusi adománygyűjtő békekoncertről is szó volt a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának legutóbbi ülésen.

A Debreceni Egyetem Humanitárius Koordinációs Bizottságának felhívására már félszáznál is több egyetemi hallgató lát el önkéntes feladatokat a biharkeresztesi határnál. Továbbra is várják az önkénteseket, az új jelentkezők a fővárosba tartó vasútvonalon segíthetik az ukrajnai háború elől menekülőket.

Megkezdődött az „Ipar napjai” programsorozat, amelyet 36 cég részvételével hatodik alkalommal rendez meg március 30. és április 1. között a Debreceni Egyetem Műszaki Kara a Debrecen megyei jogú város Önkormányzatának közreműködésével.

Együttműködésre hívta a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány, az Egyetem a város és a történelmi egyházak vezetőit, hogy összefogva, a közösség erejével, együtt segítsenek az ukrán-orosz konfliktus miatt bajbajutott embereknek. Május 6-án nagyszabású segélykoncertet rendeznek adománygyűjtéssel egybekötve.