A NeurotechEU egyetemi szövetség Hallgatói Tanácsa által PhD-hallgatók számára rendezett vállalkozói képzés programján a fenntartó alapítvány két kiválósági PhD-ösztöndíjasa vett részt. Petróczi Dániel, a Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészi Kémia Tanszék, valamint Komóczi Márk, az Általános Orvostudományi Kar Magatartástudományi Intézetének doktorandusza személyes élményeiről, szakmai tapasztalatiról tartott előadást a GTIDEA és a Debreceni Egyetem kiválósági ösztöndíjprogramjában részt vevő PhD-hallgatóknak.
A debreceni és a Neurotech hálózat egyetemeiről érkezett doktoranduszokkal a Reykjavíki Egyetem Gazdaságtudományi Karának szakértői a világelső egyetem, a bostoni MIT speciális képzési programja, az MITDesignX alapján tartottak tréninget. Az új üzleti vállalkozások és előremutató megoldások létrehozására specializált oktatás célja a városok és az emberi környezet jövőjét érintő kritikus kihívások kezelése volt. A DE kiválóságai két multidiszciplináris csapat tagjaiként innovációs projekteket készítettek: egy, a Parkinson-kórban szenvedő betegek megfelelő ellátására szolgáló magánfogorvosi klinika létrehozásáról, illetve a mentális jóllétet támogató applikációról. Az ötletet bemutatták az egyetem kutatóiból álló zsűri előtt, akik értékelték az üzleti modellt és az előadásmódot is.
- Az egyhetes workshop célja elsősorban az volt, hogy lehetőséget kínáljon a hallgatóknak a közös munkára, illetve az MIT programjának megismerésére. A szervezők igyekeztek összegyúrni a különböző tudományterületeket, középpontba helyezve a neurotechnológiát, de elsősorban a vállalkozói szemléletre helyezték a hangsúlyt. A Debreceni Egyetemen Nagy Péter professzor által szervezett találkozókon és a Gémesi Zsolt által vezetett innovációs mesterkurzusokon elhangzottaknak köszönhetően a workshop tartalmi része már nem volt teljesen ismeretlen számunkra, ugyanakkor többet tudhattunk meg a vállalkozói gondolkodásról, a szellemi tulajdon védelméről, a pályázati források kiaknázásáról, a kockázatelemzésről, a szabadalom fontosságáról, egy teljes projekt felépítéséről. Hiánypótló oktatási szemléletet ismertünk meg, melyben arra ösztönöztek, hogy merjünk pályázni és kockáztatni, találjuk meg a mentális kapaszkodónkat. Az előadások és személyes beszélgetések, valamint a workshop témáival kapcsolatban arra lehet következtetni, hogy a jövőben az egyetemektől elvárás lehet, hogy a vállalkozói szemlélet alapján alkossanak innovációkat, így a fiatal kutatók nagy kihívás előtt állnak – fogalmazott közös előadásában Petróczi Dániel és Komóczi Márk.
Gregán Orsolya, a Nemzetközi K+F Kapcsolatok Központjának vezetője a NeurotechEU programról szólva kiemelte: a 2020-ban indult uniós projekt célja, hogy az európai egyetemek világszinten is versenyképesek legyenek. A DE alapító tagja a közösségnek, mely jelenleg kilenc egyetem szövetségéből tevődik össze, a Debreceni Egyetem jelenleg Társult Partner szerepkörben vesz részt a munkában.
- Ezek a képzések hatékonyan támogatják a fiatalok szakmai fejlődését azzal, hogy meglévő tudásukat valós nemzetközi példákkal és új szemléletmódokkal egészíthetik ki, illetve nemzetközi kapcsolati hálójukat is építhetik. A NeurotechEU révén, a Pannónia Program finanszírozásában két hallgatónk Izlandon bővíthette tudását, ami jelentős előnyt jelenthet számukra a későbbi pályájukon. Bízunk benne, hogy a hasonló lehetőségek a továbbiakban is elérhetők lesznek – mondta a központvezető.
Az izlandi workshopról tartott tájékoztató eseményen részt vett a NeurotechEU tudományos koordinátora, Szűcs Péter, az ÁOK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet igazgatója, valamint a Nemzetközi Iroda vezetője, Jánosy Orsolya is, aki közölte: a Debreceni Egyetem a Pannónia Program kiemelt projektjében, a Pannónia Kiválósági Ösztöndíjprogramban tizenegy hallgatót támogatott a nemzetközi tapasztalatszerzésben. Kiemelte azt is, hogy továbbra is várják azok jelentkezését, akik a világ legjobb 250 egyetemének valamelyikén ismerkednének a tudományos tevékenységekkel, folyamatban lévő kutatásokkal.
Sajtóközpont - BZ
Nemzetközi tapasztalatok az innováció új trendjeiről
A fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány által Kiválósági PhD Ösztöndíjjal elismert két hallgató vett részt az izlandi Reykjavíki Egyetemen rendezett, elsősorban az innováción alapuló vállalkozásépítéshez szükséges készségekkel foglalkozó nemzetközi kurzuson. A doktoranduszok személyes szakmai tapasztalataikról számoltak be a DE kiválóságainak.
Last update:
2025. 12. 03. 10:13