Újabb edzővel egészül ki a DEAC férfi kosárlabda csapatának szakmai stábja. A jelenleg még Spanyolországban dolgozó Kovács Adrián Berényi Sándor segítője lesz az A-csoportban, valamint a másodosztályban induló együttest vezetőedzőként irányítja majd.
Hírek DEAC címkével
Kezdődnek a londoni atlétikai világbajnokság küzdelmei a Debreceni Egyetem két hallgatójával. A DASE labdarúgói a Magyar Kupa első fordulójában már pályára lépnek a hétvégén, a DEAC floorballosai pedig gőzerővel készülnek a szezonra.
Versenyképes csapattá formálódott a DEAC strandlabdarúgó együttese a ligaküzdelmek során, a debreceni egyetemisták a kilencedik helyen zárták az első szezont. A klub NB III-ba jutott labdarúgói a hétvégén edzőmeccsel hangoltak a bajnoki rajtra.
Hétvégén rendezik a Férfi Felnőtt Nemzeti Strandlabdarúgó Liga utolsó fordulóját. Az NB III-ba feljutó DEAC szombaton edzőmeccsel készül a hamarosan induló szezonra.
Nehéz csoportba került, de helyt állt a Debreceni Egyetem csapata a 14. Európai Egyetemek Kosárlabda Bajnokságán Miskolcon. A DEAC strandfocistái a harmadik fordulóban előrébb léptek a tabellán, már a bajnokság hajrájára készülnek.
Már csak pár nap van hátra a nyár egyik legnagyobb sporteseményéig, a Campus Sportfesztiválig, amelyre eddig több mint 100 határon túli magyar versenyző nevezett, s belföldről is egyre több az érdeklődő.
Országos csúcsot ért el 100 méter gátfutásban a Debreceni Egyetem hallgatója, Kozák Luca. A DEAC strandlabdarúgói a bajnokság 2. fordulójában léptek pályára. A vitorlázók pedig Európa leghosszabb tókerülő versenyén bizonyították rátermettségüket.
Új vezetők az egyetem élén, stratégiai megállapodások világcégekkel, csúcsszezont zárt a DEAC, jön a YoUDay – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított júniusban is a Díszudvar magazin.
Újoncként szerepel a DEAC a Nemzeti Strandlabdarúgó Ligában. A sikeres kvalifikáció után a hétvégén már a bajnokságban kellett helytállniuk, ahol az első győzelmet is megszerezték. Vass Ottó remekelt, hat gólt lőtt a Garvittax-nak.
A DEAC strandlabdarúgói Siófokon harcolták ki a bajnoki részvételt, a 33. Lexus Országos Orvos Teniszbajnokságról pedig 6 aranyérmet hoztak el a Debreceni Egyetem sportolói.
Tovább formálódik az első osztályba feljutó DEAC kosárlabdacsapatának kerete, hiszen Molnár András csapatkapitány után újabb négy játékossal állapodott meg a vezetőség.
A DEAC labdarúgó együttese a következő szezonban már az NB III-ban szerepel. A feljutásról döntő, Körmend FC elleni szombati találkozó után nemcsak a felnőtt, hanem az utánpótlás csapatok is megkapták érmeiket az egyetemi sporttelepen.
A DEAC labdarúgó csapata szombaton játssza a rájátszás visszavágóját a Körmendi FC ellen. A NB III-ba jutásról döntő meccs után ünnepélyes éremátadót tartanak az egyetem Dóczy József utcai sporttelepén.
A DEAC Kamilla Gyógyfürdő vezetősége hétfőn hivatalosan is megállapodott Berényi Sándorral, így a következő szezonban, az élvonalban is ő lesz az egyetemi férfi kosárlabdacsapat vezetőedzője.
Megnyerte az osztályozó első mérkőzését a DEAC labdarúgó együttese a Körmendi FC ellen. Győztek a női futsalosok is az osztályozó visszavágóján, de ez kevésnek bizonyult az NB I-ben maradáshoz. A női teniszcsapat második helyen zárta a bajnokságot.
Magabiztosan, kettős győzelemmel, összesítésben 11-2-vel nyerte meg az NB II döntőjét a Debreceni Egyetem férfi futsal csapata, így feljutottak az élvonalba.
A DEAC férfi futsalcsapata az NB I-be kerülésért harcol pénteken, szombaton pedig a női futsalosoknál is eldől, benn maradnak-e az élvonalban. Sáfár László labdarúgó együttese az NB III-ba jutásért játszik a hétvégén.
Magabiztos győzelmet arattak a hétvégén a DEAC férfi futsalosai. A nőknél ugyan nem jött össze a győzelem, de a visszavágón még fordíthatnak. A röplabda MEFOB-ot is a hétvégén tartották, ott bronzérmesek lettek a Debreceni Egyetem hallgatói.
Kétoldalas összeállításban mutatta be a Debreceni Egyetem sportját a pünkösdi hétvégén megjelent Nemzeti Sport a Hosszabbítás című mellékletében. A lap a képzések és kutatások mellett az egyetemi szakosztályok sikereit, az infrastruktúrát és a sport közösségformáló erejét is kiemeli.
Megnyerte a Megye I-es bajnokságot a DEAC labdarúgó együttese szombaton. Azóta az is kiderült: az osztályozón a Körmend csapatával kell megküzdenie az egyetemi gárdának, hogy feljusson az NB III-ba.
Telt ház előtt rendezték meg a férfi kosárlabda NB I/B döntőjének második mérkőzését, ahol a DEAC fordulatos, izgalmas találkozón nyert a Veszprémmel szemben, így a debreceniek feljutottak az A-csoportba.
Az első osztályba jutás a tét a DEAC Kamilla Gyógyfürdő kosárcsapatának, a férfi futsalosokra az NB II-es bajnokság döntőjének első mérkőzése vár, a focisták pedig a megye I. bajnoki címéért játszanak a pünkösdi hosszú hétvégén.
Fordítani tudott a DEAC a félidei háromgólos hátrányról, végül 7-4-re nyert, így kettős győzelemmel búcsúztatta a Rubeola FC Csömör gárdáját. A debreceni együttes ellenfele a Szigetszentmiklós lesz a férfi futsal NB2 döntőjében.
A DEAC férfi kosárlabdázói már csak egy mérkőzésre állnak az első osztályba jutástól, a nők a 7. helyen fejezték be a szezont. A cheerleaderek országos bajnokok lettek a hétvégén, a férfi futsalosok pedig hétfőn küzdenek a döntőbe jutásért az NB2-ben.
Dombormű-avatás, öregfiúk labdarúgó-bajnokság, szakosztályi találkozók – mintegy százötvenen nosztalgiáztak szombaton a debreceni agrár-felsőoktatás első sportegyesületének 110 éves évfordulója alkalmából a Böszörményi úti campuson.