Rangadókat nyertek

Győzött hétvégén a Debreceni Egyetem kosárlabda-, röplabda-, futsal- és floorballcsapata. Kikaptak a labdarúgók és a jégkorongozók.

Jégkorong
Két vereség a DEAC jégkorongcsapatának hétvégi mérlege. Vaszjunyin Artyom gárdája pénteken Újpesten kapott ki 3-2-re, míg vasárnap ugyanilyen arányú vereséget szenvedett Dunaújvárosban is.

- Az első harmadban igazából csak a védekezésünk működött – kezdte a DAB elleni mérkőzés értékelését Vaszjunyin Artyom. - Végig magunk előtt tartottuk ellenfelünket, a támadójátékunk viszont nagyon gyenge volt. Nem találtuk magunkat, nem koriztunk eleget, nem járattuk a korongot. Fejben is sok hibát követtünk el, túl sok teret adtunk a DAB-nak. A harmadik játékrészben úgy tűnt, összeszedtük magunkat, fontos pillanatokban fontos gólokat lőttünk, visszajöttünk a meccsbe. Sajnos mindig jön egy-két olyan hiba, ami eldönthet egy meccset. Nem tudtunk okosan, a csapatért játszani, a végén az Újváros talán jobban is akarta ezt a győzelmet. Erőnk sem volt már nagyon egyenlíteni, mert megnyomtuk a harmadik harmad elejét, s bár a helyzeteink megvoltak, két lőtt góllal nagyon nehéz meccset nyerni. Jól fog jönni számunkra a válogatott szünet, amit nem feltétlenül pihenéssel, hanem inkább még több melóval fogunk tölteni – zárta a szakvezető.

Kosárlabda
Tizenhat pontos, 77-61-es győzelmet aratott hazai pályán a DEAC kosárlabdacsapata az NB I A 6. fordulójában a Kométa Kaposvári KK felett. Andjelko Mandics tanítványai az első negyedben alaposan ráijesztettek szurkolóikra, ám ezt követően feljavult a védekezésük, s végül magabiztosan verték ellenfelüket.

- Gratulálok mindkét csapatnak! A Kaposvár jobb volt az első negyedben, mi álmosan és dekoncentráltan kezdtük a mérkőzést. A folytatás során viszont úgy játszottunk, ahogy kellene, jó döntéseket hoztunk és agresszívan léptünk fel. Megmutattuk, hogy ilyen hozzáállással és energiákkal is tudunk kosárlabdázni, így sikerült tizenöt pontos hátrányból felállni. Stabilabbnak kell lennünk a következő mérkőzéseken – összegzett Andjelko Mandics vezetőedző.

Futsal
Az Újpest otthonában vendégszerepelt a DEAC női futsalcsapata az NB I 8. fordulójában. A találkozón a fekete-fehérek esélyeshez méltóan játszottak, és 7-4-es győzelmet arattak, amivel megőrizték veretlenségüket a bajnokságban.

- Sérülések és betegségek miatt hiányos kerettel tudtunk elutazni, ennek ellenére mindenképpen szerettük volna hazahozni a három pontot. A mérkőzés nem indult túl jól a számunkra, hiszen rögtön az első percben hátrányba kerültünk, és igazából csak a játékrész második felében mutatott teljesítménnyel voltam elégedett. A második félidőben is volt olyan periódus, mikor nagyon magunkra húztuk a hazaiakat, akik fel is jöttek két gólra. Sok hiba csúszott be ma, és a négy kapott találattal nagyon nem vagyok elégedett. Az viszont pozitívum, hogy akadtak szép megoldásaink, és a hiányzók ellenére is magabiztosan nyertünk – összegzett Quirikó Vivien vezetőedző.

Röplabda
A DEAC férfi röplabdacsapata a Pénzügyőrt látta vendégül az Extraligában. Mindkét gárda szeretne a szezon végén az élmezőnyben végezni, ennek megfelelően igazi rangadót láthatott a szépszámú közönség. Az első két szett kiélezett küzdelmet hozott, amelyből az egyetemisták kerültek ki győztesen, a harmadik játékrészben pedig már sima hazai siker született, így a DEAC 3:0-ra megnyerte a találkozót.

A női röplabdacsapat vasárnap délután a Jászsági Röplabda Klub otthonában vizitált. Kuszkó Zsolt tanítványai az előző két NB II-es bajnokijukat elveszítették, de most sikerült javítani, hiszen a találkozón a DEAC 3:0 arányban diadalmaskodott.

Labdarúgás
A Termálfürdő FC Tiszaújváros érkezett a Debreceni Egyetem csapatához vendégségbe az esős vasárnap délelőttön. Az NB III-as találkozó nem alakult jól a DEAC számára, hiszen a vendégek két büntetővel és egy öngóllal 3-0-s győzelmet arattak. Hiába dolgoztak ki a hazaiak számos helyzetet, egyet sem sikerült értékesíteni.

Floorball
Megszerezte első győzelmét a DEAC az OB I-es floorball bajnokság idei kiírásában. A fekete-fehérek a Torpedo ATTE gárdáját látták vendégül a Kecskeméti János Sportcsarnokban, és 9-7-re diadalmaskodtak.