Erőltetett menet

Sorra játssza a meccseit a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata, amelyre a hétvégén két idegenbeli találkozó vár. A kosarasok, a férfi röplabdázók, a futsalosok, a labdarúgók és a floorballosok itthon lépnek pályára.

Jégkorong
A keddi kupacsata után ismét Újpesten játszik a DEAC hokicsapata, ezúttal az Erste Ligában: pénteken 18 órakor az UTE csarnokában a három pontért zajlik majd a küzdelem. A fekete-fehérekre két nappal később, vasárnap is vár egy idegenbeli találkozó, amelyen a Dunaújvárosi Acélbikák vendégei lesznek 18 órától.

Kosárlabda
Nehéz helyzetben találták magukat a cívisvárosiak, akik a Körmend elleni, bravúros fordítást követően legutóbb egy sokkoló fiaskóba futottak bele az újonc NKA Pécs otthonában. Ezúttal az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban szurkolhatunk az együttesnek, november 4-én, szombaton 19 órakor a Kometa Kaposvári KK lesz az ellenfél az NB I A-ban.

- Pécsett fontos leckét kaptunk, miszerint nincs megállás, amíg a végső dudaszó fel nem harsan. Mindenképpen javítani szeretnénk a Kaposvár ellen, amely gárda bizonyára győzelmi szándékkal érkezik majd hozzánk. Ezt nem engedhetjük, hiszen egy csúnya botlás áll mögöttünk. A dolgok jelenlegi állása szerint minden mérkőzést kötelezően meg kell nyernünk, nem számít, hogy kivel nézünk farkasszemet. A koncentráció és a kivitelezés lesz a kulcs, sajnos csapatként ezekkel továbbra is meggyűlik a bajunk, de napról napra fejlődünk, csupán át kell ültetnünk a gyakorlatba az edzéseken tanultakat – nyilatkozta a DEAC légiósa, Deon Edwin.

Futsal
A női futsal NB I mezőnye teljesítette az alapszakasz egyharmadát, hétvégén már a nyolcadik forduló következik. A listavezető DEAC november 4-én, szombaton 15 órától az ötödik helyen álló Újpest otthonában vizitál.

- Nem lesz könnyű dolgunk, ettől függetlenül ismét nyerni szeretnénk. Sajnos a felkészülésünk nem zökkenőmentes, hiszen sok sérülés és betegség nehezíti az életünket. Szerintem az Újpest a szezon meglepetéscsapata, elég csak arra gondolni, hogy a TFSE gárdájával döntetlent játszott. Ez a remi nekünk is intő jel lehet, hiszen ha könnyelműsködni fogunk, az megbosszulhatja magát, bár ez szerencsére nem jellemző ránk – nyilatkozta a csapatkapitány, Üveges Katalin.

Nem vár könnyű meccs a férfi NB I-ben a DEAC-ra, hiszen a listavezető Haladással kell összecsapnia. A zöld-fehérek vizitjét november 6-án, hétfőn 18:30-kor tekinthetjük meg a DESOK-ban.

Röplabda
A DEAC férfi röplabdacsapata a szerdai kupamérkőzést követően szombaton, november 4-én már az Extraligában lép pályára. A Pénzügyőr SE elleni találkozó 17 órakor kezdődik a DESOK-ban.

- Meggyőződésem, hogy a Pénzügyőr még nem mutatta meg az igazi arcát. Akadnak tapasztalt játékosai, elég csak Keen Cameronra gondolni, mellette Kovács Zoltán évekig a válogatott meghatározó tagja volt, míg Rása Alex az ország egyik legképzettebb centere. A bajnokság elején járunk, szerintem mindkét gárda játéka fejlődni fog. Természetesen szeretnénk itthon nyerni, de akkor sem történik tragédia, ha ez nem sikerül, mivel lesz még lehetőség a javításra – fogalmazott Fodor Antal vezetőedző.

Az NB II keleti régiójában szereplő női gárdánk idegenben száll harcba a pontokért. A DEAC Jászsági RK elleni összecsapását november 5-én, vasárnap 16 órától rendezik Jászberényben.

Labdarúgás
Ismét délelőtt lép pályára az NB III Északkeleti csoportjában harcoló futballcsapatunk. Urbin Péter alakulata a Termálfürdő FC Tiszaújvárossal mérkőzik meg november 5-én, vasárnap 11 órakor a Dóczy utcai Sportcampuson.

Floorball
Férfi floorball OB I-es meccset rendeznek november 4-én, szombaton a Kecskeméti János Sportcsarnokban. A DEAC 14 órától a Torpedó ATTE együttesét látja vendégül.