Teltház lesz a Nagyerdei Stadionban. A belépőjegyek 85 százaléka már elkelt a Debreceni Egyetem tanévindító stadionshow-jára, ahol az intézmény hátrányos helyzetű gyerekeket is vendégül lát. Szeptember 27-én a könnyebb eljutáshoz a tömegközlekedést, a gyors bejutáshoz a korai érkezést ajánlják.
Hiánypótló angol nyelvű mesterszakkal és határon túli, kihelyezett ápoló képzéssel bővül a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának képzési palettája a 2017/2018-as tanévben.
Tizennégymilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi és baleseti gyermekellátást az országban. A korszerűsítés a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáját is érinti.
Az informatika, a nevelés-, az orvos- és egészségtudomány is hasznosíthatja azokat a kutatásokat és tudományos eredményeket, melyek létrehozásában a Debreceni Egyetem Atlétikai Club legújabb, egyben az ország első felsőoktatási e-sport szakosztálya, a DEAC-Hackers is közreműködik.
David Kostelancik, a budapesti Amerikai Nagykövetség követtanácsosi rangú helyettes misszióvezetője, ideiglenes ügyvivője bemutatkozó látogatáson járt a Debreceni Egyetemen. A megbeszélésen az oktatási és kutatási együttműködések folytatásáról egyeztettek.
A három felnőtt egyetemi labdarúgócsapat közül csak a DEAC II. tudta itthon tartani a három pontot a hétvégén. A DEAC a Salgótarjántól, míg a DASE a Derecskétől kapott ki hazai pályán. A kosarasok viszont remekeltek, megnyerték a nemzetközi felkészülési tornát.
Magyar és külföldi medikusok és medikák vették kézhez oklevelüket a Debreceni Egyetem Díszudvarán tartott diplomaosztó ünnepségen szeptember 16-án.
A Visegrádi Egyetemi Szövetség teljes jogú tagja lett a Debreceni Egyetem. A szervezet idei, moszkvai közgyűlésén arról is döntöttek, hogy az évente megrendezett eseménynek 2018-ban Debrecen ad majd otthont.
Öt év alatt 55 előadás – ez a mérlege a Debreceni Egyetem nagysikerű tudományos ismeretterjesztő sorozatának, a Science Cafénak, amely ebben a tanévben sporttörténeti érdekességekről szóló előadással folytatódik.
Az Amerikai Egyesült Államokban is oktatják a Debreceni Egyetem tanárának elméletét. Fuxreiter Mónika fehérjekutatással kapcsolatos előadásait az USA-ban tananyagként akkreditálták.
A műszaki képzés fejlesztéséről, a tervezett nukleáris energetikai mérnök képzésről, valamint az intézmény nemzetközi kapcsolatrendszeréről is beszélt Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár a Hajdú-bihari Napló üzleti klubjában. Az előadásokról a hétvégén a Haon és a napilap is beszámolt.
Visszaszámláló jelzi mostantól a Debreceni Egyetem országosan egyedülálló stadionshow-jáig hátralévő időt az Egyetem téri és a Böszörményi úti campuson. A kivetítőkön a tavalyi, első yoUDay legemlékezetesebb pillanatait is láthatják a járókelők.