Környezetünkért közösen

Tizenhat zsák szemetet gyűjtöttek kedden a „Te is szedd” akció keretében, melyet a Műszaki Kar Környezetmérnöki Tanszéke a DE HÖK Környezetvédelmi Bizottságával szervezett. A rendezvényhez több középiskola – köztük az egyetem Kossuth Gyakorlójának diákjai – is csatlakoztak.

A szemétszedési akciót a június 5-i környezetvédelmi világnaphoz kapcsolódva a Debreceni Egyetem Műszaki Kar környékének megtisztítására hirdették meg a szervezők.

- A környezettudatos magatartást, szemléletmódot közösen kell kialakítanunk, hiszen világszerte egyre nagyobb gondot okoz a mindent elborító szemét. Elsősorban a soha le nem bomló műanyagok, amelyek mennyisége az óceánokban mára elérte a 200 millió tonnát, szinte úszó szigeteket alkotnak – részletezte a problémát az unideb.hu portálnak Bodnár Ildikó. A Környezetmérnöki Tanszék vezetője hangsúlyozta: a környezettudatos nevelést nem lehet elég korán elkezdeni, és folyamatosnak kell lennie.

- Fontos, hogy ebben a munkában az egyetem is részt vállaljon, elsősorban az oktatásban, a modern műszaki szemléletmód és a korszerű, környezetbarát technikák megismertetésével. Vagy akár egy szemétszedési akcióval – tette hozzá Bodnár Ildikó.

1972. június 5-től 16-ig tartották Stockholmban az ENSZ első, „Ember és bioszféra” címet viselő környezetvédelmi világkonferenciáját. A világszervezet közgyűlése még ugyanabban az évben nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította a tanácskozás kezdőnapját, június 5-ét. A világnap központi rendezvényeit minden évben más országban és témában tartják. Az idei „házigazda” India volt.

Sajtóiroda - BZs