A Debreceni Egyetem fiataljai is bemutatkoztak kedden a TALENTn Tehetségfórum előadásán. A program egy országos sorozat eseménye volt, amelynek a Főépület Aulája adott otthont.

A térségben egyedülálló romológia alapszakot indít jövő szeptembertől a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógia Kara – jelentették be a kar roma szakkollégiumának pénteki konferenciáján, ahol a hallgatók kutatási eredményeit is bemutatták.

Hetvenötödik születésnapja alkalmából ünnepi tudományos üléssel köszöntötték Bényei Miklós címzetes egyetemi tanárt pénteken az Informatikai Karon. A rendezvény a Magyar Tudomány Ünnepe 2018 országos programsorozatának része volt.

Fintelligence Lab-átadás, Sportgazdasági, -menedzsment és Teniszközpont-alapkőletétel, új együttműködések, szakmai konferenciák, jubileumok, nagyköveti látogatás – a Debreceni Egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított októberben is a Díszudvar magazin.

A tanácskozáson Bács Zoltán kancellár cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint a debreceni felsőoktatási intézményben is a Corvinus Egyetem új működési modelljét vezetnék be. Ismét szó volt a BMW-gyárról és a térség gazdaságfejlesztési programjáról is.

A tudományos eredmények nyílt hozzáférésének kérdései állnak a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) hétfőn kezdődött kétnapos programjának középpontjában.

Kiütötte kupaellenfelét a DEAC férfi futsalcsapata, s készülhet a nyolcaddöntős párharcra. Győzött, és újra hetedik a pontvadászatban az NB III-as focicsapat. A DEAC kapusa volt a jégkorongválogatott legjobbja szombaton, az olaszok ellen.

A bravúros hétvégi Falco-verés után szombaton talán a legnehezebb ellenfél vár az NB I. A-csoportos DEAC kosárcsapatára. A jégkorongozók visszavágnának az újpesti vereségért, és újra pályára lép a kézicsapat és a focisták is.

A legszebb őszi mozi, amit neked is látnod kell! Debreceni Egyetem – nem lehet nem szeretni!

A földrajztudomány legfrissebb kutatási eredményeiről és a közoktatás kérdéseiről tanácskoznak a Magyar Földrajzi Konferencián. A Debreceni Egyetemen pénteken kezdődött, háromnapos rendezvényen téma az is, hogyan lehetne javítani a földrajztanítás színvonalán.

A klímaváltozásnak a partimadarak fészkelési szokásaira gyakorolt hatását vizsgálta egy nemzetközi kutatócsoport a Debreceni Egyetem professzorának irányításával. A kutatás meglepő eredményt hozott, ami teljesen új szemszögből világítja meg a globális felmelegedés következményeit.

A Debreceni Egyetem öt munkatársa kapott rangos állami kitüntetést csütörtökön, Budapesten. Az egészségügyben végzett magas színvonalú szakmai munkájukért a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház és az Általános Orvostudományi Kar szakembereit díjazták.