Hírek

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség Hajós Alfréd Aranyplakettjével tüntették ki szombaton Lenténé Puskás Andreát, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének munkatársát.

Berki Krisztián aranyérmet szerzett Dohában, a DEAC bridzs csapata megnyerte a Vidékbajnokságot, a Debreceni Egyetem professzora, Borbély Attila pedig dzsúdóversenyen lett második. A DEAC focistái és a kézilabdások is győztek a hétvégén.

A Debreceni Egyetem Főépületének és a Nagyerdei Víztoronynak a díszkivilágítását is lekapcsolták a március 25-ei világméretű kezdeményezéshez kapcsolódva. A Hallgatói Önkormányzat szerdára szervez figyelemfelhívó akciót.

A népesség gyarapodása miatt növekedő élelmiszerigényről és a biotechnológia forradalmi szerepéről is beszélt Jávor András rektorhelyettes a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorlójának tehetséggondozó programsorozatában.

A hallgatóság bevonásával a Debreceni Egyetem is bekapcsolódik a Szent László év programsorozatába, amelyekről március 23-án, Budapesten tartottak tájékoztatót a szervezők és közreműködők.

A romák szociokulturális és gazdasági beilleszkedési lehetőségeiről tanácskoznak két napon át a szakterület elismert hazai és külföldi kutatói a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi karán.

Kovács Imre csapata a Pécsi Tudományi Egyetemmel játszik a fináléba jutásért. Revansot vehet a DASE, a DEAC Kamilla Gyógyfürdő csapata pedig zsinórban a 13. győzelmét is megszerezheti a hétvégén.

A lovassport nemzetközi és hazai szinten is elismert nagykövete, Dallos Gyula mesteredző, egyetemi lovastanár tart edzőtábort a Debreceni Egyetem Lovasakadémiáján április 8-án és 9-én. Mintegy 20 lovas tanulhat a legjobbtól egyéni és páros edzéseken.

A hallgatók az aktuális gyakornoki lehetőségekkel ismerkedtek, az oktatók és a fogadó cégek pedig a képzéssel kapcsolatos fejlesztési elképzeléseiket vitatták meg a Debreceni Egyetem Böszörmény úti campusán tartott fórumon.

A Debreceni Egyetem kutatói által azonosított bihari márnáról is szó volt a Magyar Haltani Társaság éves konferenciáján. Hazai, erdélyi, vajdasági és felvidéki szakemberek tanácskoznak két napon át az őshonos halfajok védelméről az egyetem agrárkarán.

Kányáditól Villonig – idén először szerepelt műfordítás, és érkezett határon túli résztvevő a Debreceni Egyetem pallagi gyakorlóiskolája által szervezett vers- és prózamondó versenyre.

Önfejlesztő irodalomról, háború által megváltozott személyiségekről, illetve a bántalmazás és a rabszolgatartás kapcsolatáról tartottak előadást a Debreceni Egyetem PhD-hallgatói a szerdai tanácskozáson.

A gabonatermesztés fejlesztésén, rég nemesített fajták új technológiákkal történő piacra juttatásán dolgozik egy nemzetközi konzorcium tagjaként a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi, valamint Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara.

Ismét Borbély Attilát, a Debreceni Egyetem tanárát választotta elnökévé március 21-i, debreceni tisztújító közgyűlésén a Magyar Közgazdasági Társaság Sportközgazdasági Szakosztálya.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulata nem várt vereségbe futott bele a kiesés ellen harcoló Százhalombatta csarnokában. A DEAC férfi kézilabdacsapata a múlt héten a sereghajtó Rákosmente

The post A második félidő miatt szomorkodhatunk appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatát a negyedik szettben csupán egy hajszál választotta el a vereségtől. A DEAC férfi röplabdacsapata az előző három meccsét megnyerte az Extraligában.

The post Győzelmet ért az óriási fordítás appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulata hazai környezetben is 3:0-s diadallal abszolválta a Jászberény elleni összecsapást. A DEAC női röplabdacsapata szombaton a Jászberényt fogadta az NB II

The post A magabiztos győzelemnek köszönhetően megőriztük az első helyet appeared first on DEAC.

Képgalériák