A Debreceni Egyetem férfi kosarasai kiütéses győzelemmel, a női kosárlabdacsapat 40 pontos sikerrel búcsúzott az idei szezontól. A futsalosok viszont kénytelen voltak lemondani az év utolsó meccsét.
Hírek
A 2016-os év és egyben a 2013-ban indult ciklus utolsó ülését tartotta december 15-én a Debreceni Egyetem Szenátusa. Szó volt többek között a 2017-es költségvetésről, és az eltelt 3 év legfontosabb eseményeit is visszaidézte a testület.
Egy testület, 71 fő, 30 ülésnap, 1125 határozat – főbb számok a Debreceni Egyetem búcsúzó szenátusa kapcsán. A leköszönő testület december 15-én tartotta utolsó ülését, ahol az eltelt éveket mozgóképben is felidézték.
Nagyszabású tehetséggondozó programot indított roma hallgatók felzárkóztatására a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kara – bővebben a Campus Rádióban.
Jelentős összeggel, több mint félmillió forinttal támogatta a Debreceni Egyetem hét kari hallgatói önkormányzata a beteg gyermekeket.
Idei utolsó bajnokijukra készülnek a DEAC férfi és női kosarasai, mindkét csapat hazai pályán zárja az évet, remélhetőleg győzelemmel. A női futsalosok közben Tolnán küzdenek a pontokért.
Öt szekcióban 24 hallgató mutatta be kutatását pénteken a Hatvani István Szakkollégium hallgatói konferenciáján. A rendezvényen együttműködési megállapodást kötöttek a Járom Kulturális Egyesülettel.
C- és D-vitamin, cinkkel fűszerezve: ez lehet a nyerő kombináció a téli náthás időszakban. Vélemények a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának gyógyszerészeitől.
Csaknem másfél ezer könyvből épült a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának (DEENK) rendhagyó karácsonyfája az Élettudományi Könyvtár épületében.
Ünnepi karácsonyi vacsorával búcsúztak egymástól és a Debreceni Egyetemtől az itt tanuló külföldi cserediákok, akik most is feldíszítették a hagyományos Erasmus-fenyőfát a Főépület Díszudvarán.
A szervátültetések során használt terápiák új eredményeiről és az aktuális gyógyszerkutatásokról tartott előadást Peter Bernhardt, a Novartis Pharma AG orvosigazgatója a Debreceni Egyetemen.
Már a három év alatti gyerekek is digitális eszközökkel töltik szabadidejük nagy részét mozgás és szabad játékok helyett – többek között erről is szó volt a Kisgyermeknevelők lll. Szimpóziumán a Debreceni Egyetemen.
Tágasabb, jobban megközelíthető helyre, a Főépület földszintjére költözött a baba-mama szoba. Az avatás kapcsán az egyetem együttműködési megállapodást kötött a Három Királyfi Három Királylány Alapítvánnyal.
A Debreceni Egyetem kutatói is részt vesznek abban a nemzetközi kutatócsoportban, amely a cigányság európai helyzetét feltáró kötet létrehozását készíti elő.
DEAC hírek
A Campus Fesztivál csütörtöki napján a kanadai zenekar tagjai klubunk dresszét viselték. A Kanadából érkezett rocktrió, a Danko Jones – amely alapító énekes-gitárosáról kapta a
The post Rockzúzda DEAC-pólóban appeared first on DEAC.
A másodosztályú bajnokság döntőjét rendezik meg szombaton Debrecenben. Minden mérkőzését megnyerte a Gladiators amerikai futballcsapata a Divízió II-es bajnokságban, ennek is köszönhetően finálét vívhat szombaton
The post Megkoronázhatja a szezont a DEAC appeared first on DEAC.
Toma Ádám abban reménykedik, hogy a Debrecen Egyetem alakulatában még stabilabbá válik majd a játéka. Hubert Lasecki és Kun Benedek szerződtetése után Toma Ádám személyében
The post Tehetséges centert igazoltunk appeared first on DEAC.
Legolvasottabb hírek
Képgalériák
![](/themes/custom/unideb_news/images/icon-gallery.png)