A 2015/16-os tanévben rendezett hazai és nemzetközi sporteseményeken kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó hallgatókat köszöntötték a Debreceni Egyetem napja, a yoUDay keretében rendezett ünnepségen a Nagyerdei Stadionban.
Hírek
Aki végig szeretne sétálni az egyetemi könyvtár valamennyi polca mellett, az bőven megtenné a maratoni távot, ugyanis a tárolók sora meghaladja a 47 kilométeres hosszúságot.
Mintegy 55 millió forintból alakították ki a Természettudományi és Technológiai Kar Szerves Kémiai Tanszékének új hallgatói laboratóriumát a Kémia épületben, a Gyógyszerésztudományi Kar által korábban használt helyiségekből.
Berki Krisztián a Gazdaságtudományi Kar sportszervező szakán kezdte meg tanulmányait szeptemberben. A tornász csütörtökön azt is megnézte, hol tud készülni a vizsgák mellett a versenyekre.
Többek között az új sporttudományi képzésekről is szó lesz a Testnevelési és Sporttudományi Szakmai Kollégium félévi találkozóján, melynek először ad otthont a Debreceni Egyetem.
Már csak néhány óra, és kezdetét veszi az ország első stadionshow-ja. Pillants bele a kedd esti főpróbába és egy apró részletet is mutatunk! Éld át velünk, mert az egyetem napja, a Te napod!
Nagy bulira készül az egyetem. Az egyetemi polgárság tehetségkutató- és főzőversennyel hangolódik a szerda esti húszezres stadionshow-ra. A campusokon ideiglenes jegyárusító helyeket is kijelöltek.
A Debreceni Egyetem Informatikai Kara partnervállalataival saját szervezésű szoftvertesztelői rendezvénysorozatot indított.
A jubileum kapcsán neves hazai és külföldi szakemberek részvételével tartottak tudományos ülést a DAB székházban. Díjjal ismerték el Asztalos László főorvos munkáját.
A hazai felsőoktatási intézmények közül először a Debreceni Egyetem hallgatói szerezhettek a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által akkreditált labdarúgóedzői diplomát. Az új szakemberek Telkiben, az szövetség központjában vették át okleveleiket. Idén is jelentkezhetnek a hallgatók!
Bővülő partneri kapcsolatok: az egyik legrégebbi amerikai egyetemmel fűzné szorosabbra együttműködését a Debreceni Egyetem.
A DEAC férfi és női kosárcsapata is nyert az ősi rivális Nyíregyháza ellen a hétvégi bajnoki fordulóban. A labdarúgó megye I-ben egy győzelemmel és egy döntetlennel zártak férfi együtteseink és az NB1-ben érdekelt női futsalosaink is helytálltak második szezonbeli mérkőzésükön.
Idén 10. alkalommal csatlakozik a Debreceni Egyetem a Kutatók Éjszakájához. A szeptember 30-i rendezvényre rekordot döntött a jelentkezések száma, több mint 60 intézet, tanszék, kutatócsoport mutatkozik be a programon.
Konferenciával, kiállítással, a könyvtár történetét bemutató kiadvánnyal állít emléket az elmúlt 100 évnek, és egyben meg is nyitja a könyvtártörténet nagykönyvének újabb fejezetét a Debreceni Egyetem centenáriumát ünneplő Egyetemi és Nemzeti Könyvtára.
DEAC hírek
U19-es lányaink bronzérmesként léphet pályára, az U16 közelebb kerülhet az aranyhoz, az U14 pedig bebiztosíthatja bajnoki címét. Az már korábban biztossá vált, hogy Fülöp
The post Aranyos lehet a végjáték appeared first on DEAC.
A DEAC Gladiators gárdája a hevesi megyeszékhelyen játszik rangadót. Győzelemmel kezdte a Divízió II-es bajnokságot a Debreceni Egyetem amerikai futballcsapata, a cívisvárosiak április közepén 34–6-ra
The post Eger ostromára készülnek appeared first on DEAC.
Portik Dobos Szabolcs abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata felveszi a versenyt a veszprémiekkel. Kisebb szünetet követően jön a véghajrá a férfi kézilabda NB
The post Élcsapathoz utazunk appeared first on DEAC.