A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének létrehozásával sikertörténet kezdődött 2015-ben. A testkultúrával, az egészséges életmóddal, sportinnovációval, a rendszeres testedzéssel és az ezek hátterében álló folyamatok vizsgálatával kapcsolatban is magasabb szintre lépett a DE.
Több mint 200 helyet javított a Debreceni Egyetem a RUR 2020 Natural Sciences természettudományi rangsorban. Legjobb magyar egyetemként már az első 300 között tartják számon a nemzetközi ranglistán, amely a világ 711 felsőoktatási intézményét vizsgálja.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tizenhét oktatója, kiválósága vállalkozott arra, hogy papíron is megörökíti az elmúlt évtizedek során a zenepedagógiával kapcsolatban összegyűlt elméleti és gyakorlati tapasztalatokat. A tanulmánykötet részletesen bemutatja a zenei élményhez vezető utat.
Több mint négyezer magyar és külföldi hallgató teljesítette otthoni környezetben a kötelező testnevelés féléves vizsgafeltételeit a Debreceni Egyetemen. A hallgatók alkalmazkodtak a helyzethez, és kreatívan oldották meg az oktatók által előírt feladatokat.
Együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma valamint a Globus Konzervipari Zrt. A megállapodás az öt éves élelmiszer-ellenőrzési technikusi képzés gyakorlati oktatását támogatja.
Környezetünk megismertetése és megóvása, a szemléletformálás és a környezettudatosság a természetpedagógia célja. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara hazánkban elsőként hirdette meg három féléves posztgraduális képzését.
Harminc év után tettek újra hazánkban záróvizsgát a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnökök a Debreceni Egyetemen. A 2018-ban újraindított egyedülálló mesterképzésen idén elsőként hét magyar hallgató végzett. Az agrárkar kurzusa iránt nemzetközi szinten is nagy az érdeklődés.
Folyamatos a nyelvvizsga hiánya miatt visszatartott diplomák kiadása a Debreceni Egyetemen. Június elejére csaknem elérte a tízezret azoknak a száma, akik már kérvényezték oklevelük átvételét, ez mintegy 90 százaléka az összes ki nem adott diplomának.
Jogi szakokleveles pénzpiaci szakember képzést indít Budapesten a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara. Az oktatók a Magyar Nemzeti Bank munkatársai, jogász és közgazdász hitelintézeti felsővezetők, valamint pénzügyi szakemberek lesznek.
A magyar mezőgazdaság veszélyhelyzetben nyújtott teljesítményéről, a hazai agrárfelsőoktatás helyzetéről és a formálódó Magyar Agrártudományi Egyetemről beszélt a Debreceni Egyetemre látogató Nagy István agárminiszter a hirek.unideb.hu-nak.
A Debreceni Egyetem kutatói is bekapcsolódnak abba az országos kutatásba, melynek célja felmérni, miként reagál a hazai vállalati, intézményi szféra emberi erőforrás menedzselési gyakorlata a koronavírus okozta válság kihívásaira.
Megkezdődik a vizsgaidőszak a lótenyésztő és lovassportszervező agrármérnök szakon. A DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) BSc képzésének tavalyi elindítása sikeresnek bizonyult, a szak következő évfolyamára többszörös a túljelentkezés.