Diákévek 50 év távlatából

Ötven éve érettségizett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának egykori 4. B osztálya. A hajdani diákok most újra találkoztak, és felelevenítették az 1966 óta eltelt mintegy félévszázad emlékeit.

Az 1966-os évfolyam tagjai sok helyről, sokféle háttérrel érkeztek az egykori Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumba – amely ma is az ország legjobb gimnáziumai közé tartozik –, az itt eltöltött évek az egyéniségek megtartása mellett egy egységes életközösséggé formálták a diákokat. A most megrendezett osztálytalálkozóra az iskola akkori igazgatója is eljött. A huszonkilenc fős osztályból huszonhárman elevenítették fel a gimnáziumi éveket.

Az intézményt egykor 17 évig irányító Szász Lajosné szerint gyökereket és szárnyakat kapott a mindig összetartó közösség az iskolában. Az osztály diákjai közül többen orvosok, jogászok, mérnökök lettek, és volt, aki a pedagógus szakmát választva visszatért az alma materbe.

„A jó tanár úgy néz végig az osztályán, mint szántóvető a vetésen. Tudja, hogy a pipacsot is a jóisten teremtette” – Juhász Gyula idézet olvasható az osztály történetéről szóló, közel 200 oldalas kiadvány előszavában.

- Büszkék voltunk és vagyunk „Kossuthos” mivoltunkra és tanárainkra. Úgy indultunk neki a nagybetűs életnek, hogy kellően felvérteztek minket tudással, önbizalommal, bíztunk saját és közösségünk jövőjében. Az érettségi tablónkon is az állt: „Találkozunk mindig”. Ez egy jó csapat volt, amelyben mindenki mindenkire bármikor számíthatott és ez ma is így van – hangzott el a találkozón, amelynek résztvevői szerint egy jó gimnázium egész életre való muníciót ad, és a gyakorló gimnázium ilyen iskola volt.

Az egykori 4.B tagjai rendszeresen tartották a kapcsolatot az eltelt fél évszázadban. Az osztályközösség 54 éves történetét összefoglaló emlékkönyv egy példányát az egykori diákok a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium múzeumának ajándékozták.

Közel a 70 évhez úgy érzi a közösség, hogy szerencsés lenne már jövőre újra találkozni.

Álló sor: Orbán Anikó, Dr. Kolozsi Margit, Dr. Békési István, Dr. Szűcs Éva, Vass Sándor, Nagy Beáta Mária, Dr. Aradi Erzsébet, Kálmán Endre, Soós Ildikó, Dr. Jávor András, Dr. Kovács András, Szabó Sándor, Kovács Magdolna, Töviskes Mária, Szatmári Judit

Ülő sor: Fehérvári Margit, Baracza László, Tamus Antal, Varga József, Szász Lajosné igazgatónő, Dr. Nagy Imre, Papp Antónia, Sipos Éva