Több évtizedes munkát díjaztak

A Debreceni Egyetem tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakembere, Varga Katalin, a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának testnevelő tanára díjat vehetett át a „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díjátadó gálán Budapesten.
A dijátadó ünnepségen összesen hatvannégy szakmai elismerést adtak át a tehetséggondozással foglalkozó, itthon és a határon túl tevékenykedő pedagógusoknak. Az Akvárium Klub nagy termében megrendezett eseményen 57 szakembert, egy tehetséggondozó szervezetet és hat önkormányzatot jutalmaztak. A díjazottakról a szakmai előértékelés után a Pályázati Bizottság döntött.

Elismerést vehetett át Varga Katalin, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Kossuth utcai feladatellátási helyének testnevelő tanára is. A szakember évtizedek óta meghatározó tagja a magyar tornasportnak.

Eredményei közül kiemelkedik a 2017-es és a 2018-as, budapesti Diákolimpia Torna országos döntőjében, csapatban elért első helyezés, de az egy évvel későbbi és az idei fináléban is a legjobbak lettek, első második és harmadik helyen végeztek a növendékei az egyes korcsoportokban.

Az eseményen ünnepi beszédet mondott Novák Katalin, az EMMI család-ifjúságügyért felelő államtitkár és Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár.

Sajtóiroda - BZ