Megjelent az online Általános Felvételi Tájékoztató, amiben a Debreceni Egyetemen szeptemberben induló új, angol nyelvű alkalmazott matematikus mesterszak is szerepel. Emellett a DE széleskörű kínálatáról találhatók benne további részletek.
A Debreceni Egyetem (DE) oktatói, kutatói és hallgatói közül is sokan követték a nyolc ország vezető felsőoktatási intézményei által az idegtudományok fejlesztésére létrehozott NeurotechEU nevű Európai Egyetemi Szövetség nemzetközi, online nyitórendezvényét.
Fokozatosan bővülő egészségügyi szakképzési rendszer kiépítését tervezi a Debreceni Egyetem. Az új intézményi egység alapja a DE Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumában szeptembertől induló egészségügyi asszisztens, laboráns és általános ápoló képzés.
Új rektorhelyettesi poszt létrehozásáról, egyetemi tulajdonú vállalatok bővítéséről, eladásáról, valamint az oltóanyagyártáshoz kapcsolódóan új szervezet alapításáról is határozott a Debreceni Egyetem döntéshozó testülete november végi és december 10-ei elektronikus szavazásán.
A járványhelyzet miatt sok esetben online formában vizsgáznak december közepétől a Debreceni Egyetem hallgatói, de vannak olyan képzések, ahol a járványügyi előírások szigorú betartásával, személyes jelenléttel történik a számonkérés.
Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől vette át egyetemi tanári kinevezését a Debreceni Egyetem két új professzora. Pósán Lászlót és Szabó Zoltánt Szilvássy Zoltán rektor is köszöntötte a jeles esemény alkalmából.
Egyetemi tanári kinevezésről szóló okiratokat adtak át ünnepélyes keretek között a Debreceni Egyetem (DE) Főépületében szerdán. Az intézmény új professzorai talárba öltözve kapták meg oklevelüket.
A vírushelyzet miatt ebben az évben online rendezi meg hagyományos beiskolázási nyílt napját a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. Az interaktív fórumon részt vevő diákok a képzéseket képviselő oktatóknak tehetik majd fel a kérdéseiket.
Több mint kétszáz hallgató, folyamatosan növekvő diáklétszám, nagy hangszerválaszték, magasan képzett oktatói gárda, jó karrierlehetőség és családias légkör várja a leendő hallgatókat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán.
Egészségügyi asszisztens, laboráns és általános ápoló képzést indít szeptembertől a Debreceni Egyetem szakképzőintézménye. A Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma új képzésének tanulói gyakorlatukat a Klinikai Központban és a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban végzik majd.
A kamarákkal és iparági szövetségekkel folytatott érdekegyeztetésről, valamint a felsőoktatás és az ipar kapcsolatának szorosabbra fűzéséről is beszélt György László, az ITM államtitkára a Debreceni Egyetem hallgatóinak a Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet vendégelőadójaként.
Közös programot indít a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karával és a szlovákiai Selye János Egyetemmel a hallgatók önkéntes tevékenységének népszerűsítésére, támogatására.