A 200 legjobb között a DE

A 195. helyet szerezte meg a Debreceni Egyetem a Times Higher Education feltörekvő gazdaságok felsőoktatási intézményeit vizsgáló rangsorán. Az intézmény a több mint 600 vizsgált közül egyike annak a tíz egyetemnek, amely egy év alatt két kategóriával feljebb tudott lépni.

A Times Higher Education (THE) kedden publikálta a feltörekvő gazdaságok felsőoktatási intézményeinek rangsorát, amelyen a Debreceni Egyetem több mint ötven helyet javított a tavalyi pozíciójához képest, s ezzel bekerült a top 200 intézmény közé.

A DE a legnagyobb fejlődést az oktatás területén érte el, ahol a tavalyi 19.9 után idén 34.4 pontot kapott, emellett 55.7-ről 60.2-re javult a nemzetköziség tekintetében.

A neves rangsorkészítő 48 ország 606 egyetemét minősítette, 14%-kal többet, mint 2020-ban. 86 intézmény első alkalommal került fel a listára. A rangsor Pakisztán, Kína és Oroszország növekvő erejét mutatja, utóbbi két ország uralja a top 100-at, mindkettő 47 pozíciót foglal el, és Kína az első olyan ország, amely a lista első öt helyét egyszerre szerezte meg.

A THE a lista publikálása kapcsán kitért arra, hogy ebben az évben tíz egyetem lépett előre legalább két kategóriát a ranglistán, közülük négy bekerült a legjobb 200-ba, ezekhez tartozik a Debreceni Egyetem (195.) is.

- Nagyszerű látni, hogy egy ilyen elismert szervezet is felfigyelt a Debreceni Egyetem teljesítményére. Évek óta dolgozunk rajta, hogy intézményünk minél jobb eredményt érjen el a rangsorokban, most úgy tűnik, hogy megtérül a befektetett energia – értékelte a rangsorban elért helyezést Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese.

A THE a feltörekvő gazdaságok felsőoktatási intézményeinek rangsorolásakor ugyanazokat a szempontokat veszi figyelembe, mint az összesített világranglista esetében, csak más súlyozást használnak annak érdekében, hogy a lehető legjobban reflektáljanak a feltörekvő gazdaságok egyedi jellemzőire. A sorrend elkészítéséhez használt indikátorokat öt nagyobb csoportba lehet bontani: oktatás (30%), kutatás (30%), citációk (20%), nemzetköziség (10%), ipari bevétel (10%).

A THE Emerging Economies University Rankings 2021 élén három kínai egyetem végzett: a Tsinghua University, a Peking University és a Zhejiang University.

Sajtóiroda - TPL