Hírek

A Gyermekklinikán felavatták az egykori igazgató domborművét. A tavaly elhunyt iskolateremtő gyermekorvos 15 évig, 1992 és 2007 között irányította az intézmény oktató, kutató és gyógyító munkáját.

Új rendelővel bővítette iskolafogászatát a DE KK Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet. A korszerű eszközökkel felszerelt betegellátó helyet csütörtökön adták át a Fűvészkert utcán. A rendelőben két körzet, mintegy 2250 gyermek iskolafogászati feladatait látja el a DAEFI.

Átadták a Debreceni Egyetem Kiváló Sportolója díjakat a különböző sportágakban, hazai és nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket elért egyetemi sportolóknak. Összesen huszonhatan vehettek át elismerést a szerdai ünnepségen.

A Firenzei és a Debreceni Egyetem diplomáját is megszerezhetik a Bölcsészettudományi Kar Olasz Tanszékének hallgatói, akik sikeresen pályáztak a 2020-2021-es tanévben a két intézmény kettős képzésére.

„Mindennapos testnevelés, sportiskolák, nemzeti akadémiák” címmel szervezett sportszakmai konferenciát a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete a Nagyerdei Stadionban. A tanácskozás középpontjában a minőségi sportra nevelés, az utánpótlásképzés állt.

Jelölőkövet kapott a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa 15. évfordulója alkalmából elültetett Aranycsapat Emlékfa a Debreceni Egyetemen. A különleges alkotás egy digitális kódot is tartalmaz, amivel az Aranycsapat emlékoldalára lehet eljutni.

A Debreceni Egyetem hallgatói elégedettek az intézmény e-learning rendszerével. Ez derült ki a Gazdaságtudományi Kar által kezdeményezett intézményi felmérésből, amelyben a 2019/20-as tanév II. félévében, a járványhelyzet miatt bevezetett digitális oktatásról kérdezték a diákokat.

Egyedülálló applikációval segíti hallgatóit a Debreceni Egyetem. Személyre szabott oktatási adatokat, órarendet, a felvett vizsgákat és számos praktikus információt is tartalmaz a UD Studyversity, amely valamennyi mobilplatformon elérhető.

Több mint kétszáz versenyző vett részt szombaton a Debreceni Egyetem Mádi Borakadémiája által szervezett I. Mad Run futóversenyen. A futók a Borsay kastélytól indulva a Tokaji Hegyvidék legszebb szőlődűlőin át teljesítették a 4, 8 illetve 16 km-es versenytávot.

Továbbra is tilos a látogatás a Debreceni Egyetem klinikáin és az egyetemi kórházban. Az intézményekben a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében kötelező a maszkviselés, az előjegyzés és az előszűrés, a kórházban hétfőtől a belépés rendje is változik.

Sok a bizonytalanság, de bizakodva várják a bajnokságot a DEAC jégkorongcsapatánál - derült ki a szakosztály mai sajtótájékoztatóján.

Összesen több mint másfél millió forint értékben adományoztak készülékeket a megye vadászai a Kenézy Gyula Egyetemi Kórháznak. Az infúziós pumpák az újszülöttek ellátását segítik. Az eszközöket szerdán adták át.

A Debreceni Egyetem tíz fiatal kutatója folytathatja tudományos munkáját a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának támogatásával. A nyertesek listáját a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján hozta nyilvánosságra.

Felelősségteljes magatartást, az óvintézkedések betartását kérte a Debreceni Egyetem új polgáraitól a különleges helyszínen rendezett keddi tanévnyitón Szilvássy Zoltán rektor. A Debreceni Egyetem 14 karán 9000 elsőéves, összesen 30780 hallgató számára kezdődött meg a 2020/21-es tanév.

DEAC hírek

A napokban kihirdették a felnőtt férfi kardválogatott keretét, amelyben szerepel a DEAC tehetsége, Bányay Marcell is. A sportág történetében először kapott helyet Debrecenben vívó kardozó!

The post Bányay Marcell bekerült a felnőtt kardválogatott keretébe! appeared first on DEAC.

A DEAC hokicsapata lehet az új lebonyolítású küzdelemsorozat egyik pozitív meglepetése. Több helyen is kicserélődött a Debreceni Egyetem jégkorongcsapatának kerete a nyáron. A tavasszal véget

The post Izgalmas szezon előtt állnak appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatának húzóemberei remélhetőleg a Szlovénia elleni összecsapásokon is leteszik a névjegyüket. A magyar női futsalválogatott csütörtöktől vasárnapig edzőtáborban vesz részt. Nemzeti együttesünk

The post Hat válogatott meghívó érkezett appeared first on DEAC.

Képgalériák