Rossz kezdés után remek fordítás

Döntetlent játszottak a Debreceni Egyetem férfi futsalosai a bajnokságban. Labdarúgóink hátrányból fordítva nyertek a REAC otthonában.

Futsal
Az örökmérlegre pillantva a DEAC férfi futsalosai bizakodva fogadhatták péntek este az Újpestet a DESOK-ban, mivel ezt megelőzően az NB I-ben még nem győzték le őket a lila-fehérek. Ez a széria nem szakadt meg, a debreceni drukkerek öröme mégsem lehet felhőtlen, mivel a találkozó 3-3-as döntetlennel zárult úgy, hogy a DEAC 3-1-re is vezetett.

Labdarúgás
Két győztes mérkőzés, egy kupameccs és egy bajnoki találkozó után idegenben, a REAC otthonában lépett pályára a DEAC labdarúgócsapata az NB III Észak-keleti csoportjának 4. fordulójában. A találkozó rosszul indult a mieink számára, hiszen a hazaiak már a 2. percben vezetést szereztek, ám két percre rá sikerült egyenlíteni, majd a hajrában a győztes találat is megszületett. Az újabb három pontnak köszönhetően a DEAC feljött az ötödik helyre a tabellán.

- Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, ugyanis az első percekben nem koncentráltunk eléggé és gólt kaptunk. Az első félidő ki-ki meccsnek nézett ki, szerencsére a cserék segítségével a magunk javára fordítottuk a találkozót. Külön öröm, hogy a 18 éves játékosunk, Tóth Sándor győztes gólt szerzett. Nem játszunk még maradéktalanul jól, de a csapategységnek nagyon jót tesznek ezek a győzelmek is. Dolgozunk tovább, reméljük, a következő mérkőzésen már a jó játék is megérkezik – értékelt a DEAC vezetőedzője, Urbin Péter.