Hírek

A kínai Tavaszi Fesztivál keretében a Tiencsini Képzőművészeti Akadémia 39 művészének alkotásaiból nyílt kiállítás február 12-én Debrecenben, a Piac utca 28/c alatti üzlet kirakatában. A tárlatot az egyetem Konfuciusz Intézete, a Tianjin Foreign Studies University és a város közösen szervezte.

A gályarab-szabadítás emléknapján, február 11-én közös megemlékezést és koszorúzást tartott a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem Néderlandisztika Tanszéke a Kollégium és a Nagytemplom között kialakított Emlékkertben álló Gályarabok emlékoszlopánál.

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete, valamint a Debreceni Akadémiai Bizottság Neveléstudományi Munkabizottsága február 12-én, pénteken rendezi meg több tudományterületet átölelő szakmai tanácskozását.

Idén az egyetemi e-learning rendszeren keresztül tartja az emelt szintű érettségire felkészítő képzéseit biológiából, fizikából, földrajzból, kémiából és matematikából a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A foglalkozások ingyenesek.

Látványos bemutatót tartott a Katasztrófavédelem égisze alatt működő HUNOR mentőcsapat tagja a Debreceni Egyetemhez tartozó FM90 Campus Rádió melletti parkolóban. Kiderült, hogyan lehet mindössze néhány kötél segítségével a magasból menteni.

Már csak néhány napig adhatják be jelentkezésüket azok, akik valamelyik hazai felsőoktatási intézményben szeretnék folytatni a tanulmányaikat. A Debreceni Egyetem az ország legnagyobb képzési kínálatával várja a felvételizőket.

Az oktatás és kutatás mellett a nagy pontosságú VHM szerszámgyártás és a nanotechnológiás szerszám-bevonatolás területén megvalósuló közös fejlesztési tevékenységre is kiterjed az a megállapodás, amelyet a MIKRON cégcsoport és a Debreceni Egyetem képviselői írtak alá hétfőn.

Rendhagyó módon, online tartotta téli diplomaosztó ünnepségeit 2020. december 14. és 2021. február 5. között a Debreceni Egyetem négy kara. Az okleveleket a karok Tanulmányi Osztályán személyesen vehette át, vagy postai úton kapta meg a 787 végzős, friss diplomás hallgató.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Infektológiai Klinika megbízott igazgatója nyerte „Az év embere” díjat 2020-ban, a járványhelyzetben végzett munkájáért. Várkonyi István az elismerést február 4-én vette át Debrecen polgármesterétől.

Helyi és nemzetközi partnerek bevonásával oktatói programot dolgoz ki a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara az egészségturisztikai oktatás fejlesztése, átszervezése, a hallgatók külföldi tanulmányi és későbbi munkavállalási lehetőségeinek erősítése érdekében.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesésnek a bűncselekmények számára gyakorolt hatásáról is szó esett azon a nemzetközi büntetőjogi tárgyú konferencián, amelyet a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem jogi karainak szakemberei szerveztek.

Összesen 115 pályamű érkezett a Debreceni Egyetemi Színház (DESzínház) első alkalommal meghirdetett, „egy sima – egy fordított" elnevezésű műfordítói pályázatára. A szakmai bírálatra az egyetem nyelvész oktatói mellett országos szaktekintélyeket is felkértek a szervezők.

Online formában rendezi meg hagyományos téli mentortáborát a Tanítsunk Magyarországért program keretében a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központja február 3-5. között. Az eseményen a megye több, mint 100 kisdiákja találkozhat 64 egyetemi hallgató mentorával.

Interaktív rendezvényt tart az informatika iránt érdeklődő felvételizőknek a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Az IK képzési és kutatási kínálata mellett a kar közösségi életéről, valamint az elérhető ösztöndíjakról és mobilitási programokról is tájékoztatják a középiskolásokat.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Az egyetemisták vezére, Sándor Tamás ugyanolyan remekül kezdte a szezont, mint csapata. Nem túlzás, szárnyal a DEAC az NB III Északkeleti csoportjának 2024/2025-ös szezonjában. A

The post Tobe hét bajnokin öt gólt szerzett appeared first on DEAC.

Két DEAC-játékosért is szoríthatunk a sportág legfontosabb versenyén, amelynek idén Magyarország ad otthont. A sakkpartikat élőben követhetjük a Teniszke II-ben. A 45. nyílt és 30.

The post Élő közvetítés a DEAC sportcampuson a sakkolimpiáról appeared first on DEAC.

Képgalériák