Hírek

Az Erste Liga negyeddöntőjében a Gyergyói HK lesz a DEAC jégkorongcsapatának ellenfele. A négy győzelemig tartó párharc kedden és szerdán két debreceni találkozóval kezdődik, a hétvégén pedig Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Bronzérmével máris készülhet a kedden rajtoló play-offra a DEAC Erste Ligás jégkorongcsapata. A Debreceni Egyetem alakulata az első körben pályaelőnyt élvez. Ki-ki meccset játszott a kupában a női futsalcsapat, ám végül a legjobb négy között búcsúzott.

A koncertpedagógia szerepe a zenei ízlésformálásban címmel hallhatnak előadást mindazok, akik ellátogatnak a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Café következő előadására.

A kilencmilliárd forint értékű egyetemi fejlesztési programról, a gazdasági évindítóról, a Halbiológiai Laboratóriumról és az idei Campus Fesztiválról is olvashatnak a legfrissebb számban. Az Egyetemi Élet a DEAC csapatinak szerepléséről is beszámol februárban.

Keszler György emléke előtt tisztelegve rendezett országos fagottversenyt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. Legutóbb 15 évvel ezelőtt volt hasonló megmérettetés a fúvós hangszer magyar felsőoktatási intézményekben tanuló növendékei számára.

A gyulladásos bélbetegségek és vastagbéldaganat korszerű ellátási lehetőségéről tanácskoznak azon konferencián, amely a Debreceni Egyetem szakembereinek részvételével pénteken kezdődött a Hotel Divinusban.

Fordulatos, gólgazdag mérkőzésen a Made in Italy nyerte a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa Superliga döntőjét. A Kozma Mihály Futsal Kupában pedig az A-men győzött február 20-án, a DESOK-ban.

Nagyszerű győzelmet aratott a Debreceni Egyetem Erste Ligás jégkorongcsapata hazai pályán. A DEAC így pályaelőnnyel várhatja a play-offot. A Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel a női futsalcsapat, és idegenben játszanak a röpisek és a kézilabdázók is.

Ipari körülmények között tanulhatják meg a programozható logikai vezérlők (PLC-k) használatát a Debreceni Egyetem villamosmérnök szakos hallgatói. A laborátadó kapcsán a régió iparvállalatainak képviselői a további együttműködési lehetőségekről egyeztettek a kari vezetőkkel.

Milyen fontos szabályoknak kell megfelelni, hogy etikailag is elfogadható legyen egy kutatás? Ez volt a témája, annak a csütörtöki kurzusnak, amelyet az Európai Molekuláris Biológiai Szervezet (EMBO) és a Debreceni Egyetem közösen szervezett.

Asztrofizikus, rákkutató és tengerbiológus versenytársakkal is megmérkőzik a SCIndikátor tudománykommunikációs mentorprogram döntőjében a Debreceni Egyetem gyógytornász hallgatója. Horváth Ivett Szalóme egyedülálló kéztornát dolgozott ki, amivel az íráskészség javítható.

Olvasmányélmények ihlette képzőművészeti alkotásaikkal mutatkoztak be szerdán a magyar széppróza napja alkalmából a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium diákjai a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárában (DEENK) rendezett kiállításon.

Hazánkban csaknem 3 millió ember küzd valamilyen reumatológiai betegséggel. Az új diagnosztikai és terápiás lehetőségeket a Debreceni Egyetem továbbképzésén tekintik át a szakemberek február 20-23 között a Kölcsey Központban.

A legmodernebb kutatási, informatikai eszközök megismeréséről és használatáról, valamint az oktatásban részvevő kutatók pedagógiai készségeinek fejlesztéséről tartottak workshopot nemzetközi szakemberek részvételével február 18. és 20. között a Debreceni Egyetemen.

DEAC hírek

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Az egyetemisták vezére, Sándor Tamás ugyanolyan remekül kezdte a szezont, mint csapata. Nem túlzás, szárnyal a DEAC az NB III Északkeleti csoportjának 2024/2025-ös szezonjában. A

The post Tobe hét bajnokin öt gólt szerzett appeared first on DEAC.

Képgalériák