Sikeres start az Európai Egyetemi Játékokon

A csoportmérkőzésekkel megkezdődtek a küzdelmek a Debreceni Egyetem vízilabdázóinak és futsalosainak az Európai Egyetemi Játékokon (EUG) szombaton a lengyelországi Lódz-ban. A nemzetközi sportesemény első napján győzelemmel mutatkoztak be a női teniszezők is.

A lódz-i Atlas Arénában rendezett megnyitóval szombaton vette kezdetét hivatalosan a legnagyobb egyetemi sportesemény, az Európai Egyetemi Játékok. A ceremónián a magyarok – köztük a Debreceni Egyetem sportolói – is részt vettek, akik a hazai lengyelek után a legnépesebb delegációval, 432 sportolóval képviseltetik magukat.

Elsőként a Debreceni Egyetem férfi vízilabda csapata mérette meg magát, a srácok fölényes, 33-2-es fényes győzelmet arattak a Rajna-Vesztfáliai Technológiai Intézet alakulata felett a szombati találkozón. A nemzetközi verseny első csoportmérkőzésén Macsi Martin 9, Zsilák László 6, Macsi Patrik 5 gólt dobott.

A gólzápor folytatódott az egyetemi csapat következő meccsein is. Vasárnap először a Zágrábi Egyetem alakulatával játszottak: a Macsi testvérek összesen 14 gólt lőttek, míg Somorjai Sebestyén három góllal járult hozzá a fölényes 23-6-os végeredményhez. A játéknap második mérkőzésén a török Özyegin Egyetem ellen 27 találatig jutottak a Debreceni Egyetem pólósai és mindössze 1-et kaptak. Utolsó csoportmérkőzésüket a hazai műszaki egyetem ellen vívják hétfőn.

A férfi futsalosok a Zágrábi Egyetem csapata ellen kezdtek a nemzetközi tornán. A debreceni együttes az 1-0-s első félidőt követően végül 2-0-ra kikapott horvát ellenfelétől. A második fordulóban a Cseh Műszaki Egyetem ellen léptek pályára futsalosaink, ellenük Sipos Robin 2, Harmati Tamás 2, valamint Szatmári Ákos 1 góljával, 5-2 arányban diadalmaskodtak. A következő ellenfél a Ciprusi Műszaki Egyetem gárdája lesz hétfőn.

Szoros mérkőzést hozott a nyitónap a női teniszezőknek. A Mikó Anita és Punyi Anna Krisztina alkotta csapat a Göttingeni Egyetem ellen mutatkozott be. Az egyéni mérkőzéseket követően a páros játszmákban dőlt el a győzelem sorsa, a DE csapata 2-1 arányban múlta felül a németeket. A lányok hétfőn folytatják a csoportkört, amikor is a Lisszaboni Egyetem versenyzőivel mérik össze tudásukat.


Az idei EUG-n mintegy négyszáz intézmény csaknem hatezer sportolója küzd egymással július végéig, a Debreceni Egyetemet négy sportágban több mint negyven hallgató képviseli az olimpiához hasonló sporteseményen.

Sajtóközpont - ÉE