Öt év alatt 55 előadás – ez a mérlege a Debreceni Egyetem nagysikerű tudományos ismeretterjesztő sorozatának, a Science Cafénak, amely ebben a tanévben sporttörténeti érdekességekről szóló előadással folytatódik.
Hírek tudomány címkével
A Visegrádi Egyetemi Szövetség teljes jogú tagja lett a Debreceni Egyetem. A szervezet idei, moszkvai közgyűlésén arról is döntöttek, hogy az évente megrendezett eseménynek 2018-ban Debrecen ad majd otthont.
Az informatikai eszközök és az emberek egymásra hatását vizsgáló fiatal tudomány, a kognitív infokommunikáció kutatói tanácskoznak a Debreceni Egyetem Informatikai Karán a téma aktuális kérdéseiről, kiemelt figyelmet fordítva a virtuális valóságra.
Gólyatábor, Farmer Expo, gitárosok találkozója, futballegyetem, virágkarnevál – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított augusztusban is a Díszudvar magazin.
Közép-Európa és a Visegrádi négyek különleges fejlődési lehetőségeiről, valamint az intézmény sorsát meghatározó együttműködésekről beszélt Szilvássy Zoltán rektor a Debreceni Egyetem vasárnapi tanévnyitó ünnepségén, ahol az elsőévesek ünnepélyes keretek között tettek fogadalmat.
A legkorszerűbb műszaki technológiák fejlesztéséhez kutatási hátteret nyújtó Regionális Anyagtudományi Kiválósági Műhelyt hoz létre a Debreceni Egyetem és az MTA Atommagkutató Intézete több mint egymilliárd forintból.
A hazai mézek elemtartalmának és növényi olajok foszfor-tartalmának meghatározásáról, valamint a tokaji és egri bor- és mustminták mikroelemeinek vizsgálatáról is szó volt a V. Atomspektroszkópiai Szakmai Napon a Debreceni Egyetemen.
A programozási nyelvek elméleti és gyakorlati problémáinak megértéséről, valamit az automaták elméleti vizsgálatáról lesz szó az AFL 2017 háromnapos nemzetközi konferencián a Debreceni Egyetem Informatikai Karán.
A nagy hadronütköztetőhöz kapcsolódó elméleti és kísérleti kutatások eredményeit vitatják meg szakemberek a QCD@LHC 2017 konferenciáján, amely az idei Debrecen University Symposium.
A légzésrehabilitáció újdonságai, valamint a krónikus obstriktív tüdőbetegséggel kapcsolatos genetikai kutatások a kiemelt témái annak a tudományos konferenciának, melyet hazai és nemzetközi szakemberek részvételével tartanak a Debreceni Egyetemen.