Hírek Studyversity címkével

Az Artisjus pedagógiai díját vehette át Szabó István, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar tanára kiemelkedő zeneoktatói tevékenységéért. Ezzel folytatódik a kar sikersorozata, hiszen az elmúlt hetekben több tehetséges növendék is eredményesen szerepelt rangos hazai és nemzetközi versenyeken.

A képzeletbeli dobogó mindhárom fokára a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hallgatói állhattak fel a hétvégén rendezett Országos Klarinétversenyen. Az egyfordulós megmérettetésen hazánk legjobb klarinétszakos hallgatói mérték össze tudásukat.

Dupla jubileumot tartott hagyományos tudományos napján, a Gyires Béla Informatikai Napon a Debreceni Egyetem Informatikai Kara, ugyanis az IK két tanszéke jeles évfordulókat ünnepel idén. A hallgatói tanulmányi, valamint tudományos elismerések mellett az eseményen adták át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjakat is.

Őszi Tudományos Hallgatói Konferenciát tartott a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma csütörtökön. A szakkollégisták a vendég nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem nyolc hallgatójával együtt öt szekcióban, 52 előadáson mutatták be kutatási eredményeiket.

A DExpóról, a gólyabálokról, az egykori Hortobágy malomról és a Tisza-tó egyik szigetén forgatott Jóreménység-sziget című filmről is beszámol decemberi számában a Debreceni Egyetem lapja.

A Debreceni Egyetem mentorprogramjának eredményeiről számoltak be, valamint a következő félévben várható szakmai teendőkről egyeztettek a részt vevő szakemberek és hallgatók a Sporttudományi Koordinációs Intézet által szervezett kerekasztal-beszélgetésen. A mentorprogramnak ezúttal már huszonnyolc sportoló hallgató a tagja.

Az Általános Orvostudományi Kar végzőseinek ünnepségével hétvégén megkezdődnek a Debreceni Egyetem téli diplomaosztói.

A régió legjobb egyetemista és középiskolás programozói versenyeztek a Debreceni Egyetem Informatikai Kar Regionális Programozói Csapatversenyén. A megmérettetés célja az volt, hogy a résztvevők számot adjanak naprakész informatikai ismereteikről és a verseny segítse a kar beiskolázási tevékenységét.

A szennyezett talajok élőlények általi hatékony és környezetvédelmi szempontból biztonságos tisztítási technológiájának kidolgozását is segíthetik a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Ökológiai Tanszék munkatársai által egy rangos tudományos folyóiratban publikált eredmények.

Bronzi di Riace címmel 1972-ben a calabriai város mellett, a tengerben talált antik görög bronzszobrok történetéről tartott olasz nyelvű előadást szerdán a Debreceni Egyetemen Giacomo Maria Oliva, az olaszországi Museo di Reggio Calabria igazgatóhelyettese.