Hírek kutatás címkével

Több mint 30 éve nem készült olyan átfogó felmérés a magyarországi cigányság helyzetéről, mint amelyet a Debreceni Egyetem kutatói végeztek az elmúlt években. A most publikált, hiánypótló vizsgálat eredményeit további kutatásoknál is hasznosítanák a szakemberek.

A Debreceni Egyetemen keletkező kutatási eredmények piaci hasznosítását támogatja az intézmény Innovációs Alapjából, melyre idén először pályázhatnak technológiáikkal és találmányaikkal az egyetem kutatói. Akár tízmillió forintot is érhet egy jó ötlet.

A jégvédő háló a mikroklíma kedvező befolyásolásával a nyári hőstressz ellen is védelmet nyújt a gyümölcsösökben – ezt igazolja a Debreceni Egyetem Víz- és Környezetgazdálkodási Intézetének vizsgálata. A kutatás egyik résztvevőjét a Magyar Öntözési Egyesület is díjazta.

A botanikában és ökológiában is meghatározó Journal of Ecology szaklapban számoltak be kutatásaikról a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszékének kutatói. Azt vizsgálták, hogy a vízimadarak miként terjeszthetik az általuk fogyasztott növények magvait.

Tizennyolc fiatal kutató – köztük a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanészékének adjunktusa, Valkó Orsolya – vehette át az MTA kutatóközpontjaiban és kutatócsoportjaiban dolgozó 35 év alatti tudósok elismerését, az Akadémiai Ifjúsági Díjat.

Hatékony, olcsó és könnyen kezelhető eljárást dolgozott ki a Debreceni Egyetem AKIT Karcagi Kutatóintézete a réteg- és talajvizek arzénmentesítésére. Kiemelt szempont volt, hogy a felhasznált anyagok ne okozzanak újabb környezetvédelmi vagy egészségügyi problémát.

A Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma január 16-án együttműködési megállapodást írt alá Nagyváradon a Partiumi Területi Kutatások Intézetével. A cél a térséget érintő tudományos tevékenység összehangolása.

Megfelelő vetőmag-kiválasztással, modern technológiával és energiatakarékos gazdálkodással a magyar kukorica- és búzatermelők is felvehetik a versenyt a nyugat-európai gazdálkodókkal – ezt bizonyították a Debreceni Egyetem kutatásai.

Idén 40 éve, hogy hazatértek Amerikából a magyar koronázási jelvények. A történelmi ereklyék tengerentúli „kalandjairól” Glant Tibor, a Debreceni Egyetem docense több évtizedes kutatómunka alapján írt könyvet. A kötet szerdán jelenik meg.

Egyedülálló kutatás, háromoldalú együttműködés, új könnyűzenei képzés, jubileumi ülések, adományok – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított decemberben is a Díszudvar magazin.