Hírek intézményi címkével

Az általános felvételi eljárást követően összesen 6127 elsőéves kezdi meg felsőoktatási tanulmányait szeptembertől a Debreceni Egyetem magyar nyelvű képzésein. Az ebben a naptári évben felvételt nyert hallgatók száma a pótfelvételivel és a határon túli felvételivel együtt több mint 9 ezer lehet.

A diplomaosztók legemlékezetesebb pillanatait örökítette meg a Debreceni Egyetem Multimédia és E-learning Technikai Központja. A rendhagyó tanévzárók eseményeit rövid klipbe sűrítették.

A műszaki képzésfejlesztéshez kapcsolódó beruházásokról és a Debrecen 2030 programban szereplő egyetemi fejlesztésekről is beszámolt Bács Zoltán kancellár az FM90 Campus Rádió Egyetem tér című műsorban. Szó volt a járványhelyzet oktatásra és egyetemi életre gyakorolt hatásáról is.

Kiváló Dolgozó és Rektori Elismerő Oklevél elismeréseket vettek át a Debreceni Egyetemi munkatársai szerdán az Aulában. A kitüntetéseket a hagyomány szerint a március 15-i ünnepségen adták volna át a díjazottaknak, idén azonban a járványügyi veszélyhelyzet miatt a megemlékezés elmaradt.

Egyszerre akár 10 teljes emberi genomot lehet költséghatékonyan feltérképezni azzal az új, nagy kapacitású DNS-szekvenáló készülékkel, melyet az elmúlt hetekben állítottak üzembe a Debreceni Egyetem Genomi Medicina és Bioinformatikai Szolgáltató Laboratóriumában.

A nyári gyakorlatukon elkészített akril festményeiket ajánlották fel a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium diákjai a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika intenzív osztályának. Az alkotásokkal oldják a kórházba érkező gyermekekben a feszültséget.

A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének létrehozásával sikertörténet kezdődött 2015-ben. A testkultúrával, az egészséges életmóddal, sportinnovációval, a rendszeres testedzéssel és az ezek hátterében álló folyamatok vizsgálatával kapcsolatban is magasabb szintre lépett a DE.

Az intézmények közötti szakmai kapcsolattartásról és az együttműködés gyakorlati megvalósításáról állapodott meg a Debreceni Egyetem és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat. Az együttműködést Pintér Ákos rektorhelyettes és Béres János főigazgató írta alá július 1-jén.

A Nagyerdei Stadionban kaptak diplomát a Debreceni Egyetem hallgatói. Több ezer ember előtt, a sportlétesítmény küzdőterén ünnepelték az egyetemi tanulmányok lezárását a hallgatók Debrecenben. Az intézmény, és a hazai felsőoktatás történetében is egyedülálló volt a stadionban rendezett tanévzáró.

Két hétvégén rendezi intézményi szintű tanévzáró ünnepségét a Nagyerdei Stadionban a Debreceni Egyetem. Július 4-én, szombaton 17 órai kezdettel öt, július 11-én, szombaton 17 órától pedig kilenc kar összesen csaknem 2500 végzőse kapja meg jelképesen diplomáját.