Kiírták a 2024/2025-ös tanév Pannónia Ösztöndíjprogram részképzéseire vonatkozó pályázatokat a Debreceni Egyetemen. Az új mobilitási program segítségével a hallgatók a világ bármely pontján folytathatják tanulmányaikat. A diákok március 5-től, keddtől adhatják be pályázataikat. A jelentkezési határidő március 24. éjfél.
Hírek IK címkével
Harmadik alkalommal tartott közös szakmai napot a ProSuli program keretében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar és a Yettel a berettyóújfalui Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Az eseményen a pedagógusok bemutató órákon, a diákok pedig versenyen vehettek részt.
Korszerű informatikai tudást kapnak és versenyképes diplomát szerezhetnek a Debreceni Egyetem Informatikai Kar hallgatói. Az IK továbbra is olyan képzési lehetőségeket kínál, melyek szervesen kapcsolódnak az adattudományhoz és a mesterséges intelligenciához. A 2024-es általános felvételi eljárásban három alap- és egy osztatlan képzés, valamint öt mesterszak közül választhatnak a felvételizők.
Frissen végzett informatikai szakemberek kapták meg diplomájukat az Informatikai Kar oklevélátadó ünnepségén. A Debreceni Egyetem Díszudvarán tartott ceremónián mintegy kétszáz, nappali és levelező tagozaton végzett hallgató vehette át a diplomáját.
A csapatmunkát, valamint a fiatalok algoritmikus programozói tudását fejlesztette a Debreceni Egyetem Informatikai Kara által rendezett Regionális Programozói Csapatverseny, melyre nemcsak Debrecenből, hanem a régió több nagyvárosából is érkeztek versenyzők.
Az informatika legújabb eredményeiről számoltak be szakemberek a Debreceni Egyetem Informatikai Karán 26. alkalommal megrendezett Gyires Béla Informatikai Napon. Az eseményen adták át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, a TDK-okleveleket, valamint az évfolyamelsőknek járó elismeréseket.
A Debreceni Egyetem Informatikai Karának két szakemberét díjazta a Neumann Társaság és a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet. A Kalmár-díjat idén Gál Zoltán, a Szuperszámítógép Központ vezetője, az IK egyetemi tanára, a Kemény János-díjat pedig Tiba Attila, az Adattudomány és Vizualizáció Tanszék egyetemi adjunktusa vehette át szakmai tevékenysége elismeréseként.
A Debreceni Egyetem 13 oktatója vette át egyetemi tanári kinevezését a Főépület Aulájában csütörtökön. Az okiratot az intézmény új professzorainak Szilvássy Zoltán rektor adta át.
A döntéstámogató algoritmusok hatékonyságának javítását segítő módszert dolgozott ki a Debreceni Egyetem Informatikai Kar adjunktusa. Rácz Anett tudományos munkáját Publikációs-díjjal ismerte el a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma.
Az egyetemet fenntartó alapítvány Publikációs Díjának nyertesei mutatják be tudományos munkáikat, eredményeiket, valamint a neves külföldi folyóiratokban megjelent cikkek közlése óta zajló kutatásaikat a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Journal Club elnevezésű rendezvényén. Első alkalommal Fazekas Attila, Haimhoffer Ádám, Murányi Mihály, Somodi Laura és Székvölgyi Lóránt díjnyertes közleményét és kutatási eredményeit ismerhette meg a közönség.