Hírek felsőoktatás címkével

A Debreceni Egyetem idei közbeszerzési tervének és működési szabályzatának néhány módosítása, valamint a DE Klinikai Központ működési rendjének változásai is napirendre kerültek a fenntartó alapítvány kuratóriumának legutóbbi ülésén.

Minden eddiginél több vállalat mutatkozott be a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara által rendezett Szakmai Napon. Az érdeklődő több száz egyetemista tájékozódhatott arról, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelniük a munkaerőpiacon és próba állásinterjúkon is részt vehettek.

Járműmechatronikai kihelyezett tanszéket hoz létre a Vitesco a Debreceni Egyetemen. Az autóiparban használatos hajtásláncok gyártásával és fejlesztésével foglalkozó német cég a csütörtökön aláírt megállapodás nyomán bekapcsolódik a Műszaki Kar újonnan induló villamosmérnök mesterképzésébe, valamint a mechatronikai mérnökök oktatásába is.

Az ország jogi karral rendelkező felsőoktatási intézményeit érintő országjárás, az Igazságügyi Őszi Szakmai Napok részeként látogatást tett a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az Igazságügyi Minisztérium delegációja. A kar vezetőivel folytatott megbeszélés középpontjában a fogyasztóvédelem aktuális helyzete és új irányai álltak, de szó esett a minisztérium által folyósított ösztöndíjakról is.

Már lehet jelentkezni a februárban induló keresztféléves képzésekre, október 15-én elkezdődött a felvételi eljárás. A Debreceni Egyetem hét kara hirdetett mesterképzéseket, köztük idén először a villamosmérnök MSC szakot. A jelentkezéseket november 15-ig lehet beadni.

Cívisházak és lakóik nyomában címmel mutatták be Harangi Attila és Löki Viktor régi debreceni épületeket, valamint a benne élők személyes történeteit feltáró könyvét a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárban. A rendezvényen elhangzott: a DEENK célja az ilyen jellegű, a közösségi tudomány (citizen science) eszközeit is alkalmazó kutatások támogatása.

Már a Debreceni Egyetem honlapján is elérhetők azok az újdonságok, melyek a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendelet szeptembertől hatályos módosításai alapján megváltoztatják az általános felvételi eljárás követelményeit. Az új szabályokkal kapcsolatos legfontosabb információkról az unideb.hu-n egy kattintással tájékozódhatnak a felvételi előtt állók.

Az Európai Nyílt Tudományos Együttműködés (EOESC) eredményeinek bemutatása volt az elsődleges célja annak a szakmai tanácskozásnak, melyet a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár rendezett Budapesten. A konferencián az EOSC szolgáltatásaival kapcsolatos kutatói tapasztalatokat is megosztották egymással a résztvevők.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának hallgatói nyerték az első alkalommal megrendezett szülésznő szakmai versenyt. A szülésznőképzésben részt vevő hallgatók megmérettetésére az ország négy képzőhelyéről érkeztek leendő szakemberek, akik elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül mutatták be tudásukat a nyíregyházi karon.

Az egyre szélesebb körben terjedő 3D nyomtatók és 3D szkennerek ipari alkalmazásaival foglalkozó szakmai napot tartott a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszéke. A rendezvényen az is kiderült, hogy már kukoricaszár vagy PET palackok felhasználásával készült műanyagokkal is tudnak tárgyakat nyomtatni.