Felvételi: egy kattintással elérhetők az új szabályok

Már a Debreceni Egyetem honlapján is elérhetők azok az újdonságok, melyek a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendelet szeptembertől hatályos módosításai alapján megváltoztatják az általános felvételi eljárás követelményeit. Az új szabályokkal kapcsolatos legfontosabb információkról az unideb.hu-n egy kattintással tájékozódhatnak a felvételi előtt állók.

A változások egy része már a következő, azaz a 2023-as általános felvételi eljárásra is vonatkozik: a felsőoktatási intézmények jövőre saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy mely szakokon írják elő az emelt szintű érettségit, valamint eltörlik-e a minimumpontokat. A rendelkezés része az is, hogy 2024-től az 500 pontos felvételi rendszeren belül a felsőoktatási intézmények maguk dönthetnek 100 pont megítéléséről, az úgynevezett intézményi pontok (korábban többletpontok) jogcímeiről. A Debreceni Egyetem több jogcímen is ad pontokat a felvételizőknek. 

Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese hangsúlyozta: mind a DE, mind pedig a jelentkezők számára kedvezők lesznek a változások, a magas színvonalú képzés biztosítása mellett a tehetségüknek leginkább megfelelő irányba lehet majd terelni a fiatalokat.

Pósánné Rácz Annamária, a Debreceni Egyetem oktatási igazgatója kiemelte: a változás szinte mindenkit érint, aki jövő év szeptemberétől a magyar felsőoktatásban szeretne továbbtanulni, így fontos, hogy a felvételizők tisztában legyenek az új szabályokkal.

- A jogszabályváltozás eredményeként eltörölték a minimumpontszámokat, így most már az adott intézménytől függ, hogy az egyes szakokon megállapít-e ilyet. A jövő évi általános felvételi eljárásra vonatkozóan a karok szakonként tesznek javaslatot a minimumpontszámokra, természetesen igyekszünk a felvételizők számára minél kedvezőbb feltételrendszert kialakítani. 2023-ban még ugyanazokat a felvételi többletpontokat lehet megszerezni, mint eddig. 2024-től van lehetőség az úgynevezett intézményi pontok meghatározására, ennek megfelelően a DE állapítja majd meg, hogy milyen jogcímen, mennyi pont adható a jelentkezőnek. A felvételizők így sokkal nagyobb kínálatból tudnak plusz pontokat gyűjteni. Az emelt szintű érettségi sok szakon nem lesz kötelező, de továbbra is többletpont jár majd érte. A jelentkezők és szüleik számára azt ajánljuk, hogy a DE honlapján tájékozódjanak, valamint a felvi.hu oldalt is böngésszék – nyilatkozta az oktatási igazgató.

A továbbtanulás előtt álló fiatalok a felvételi eljárást érintő változások között részletesen böngészhetnek az egyetem honlapján is, néhány napja ugyanis már az unideb.hu-n, a „Felvételizőknek” menüpontban is elérhető az a tájékoztató anyag, mely segíthet eligazodni az új rendszerben. 

A jelentkezés előtt állók az unideb.hu-n képzési terület és szak szerint ismerhetik meg a megváltozott feltételeket, szabályokat, ezen belül tanulmányozható a pontszámítási rendszer, megtekinthető a 2023-as általános felvételi eljárásban emelt szintű érettségi teljesítéséhez kötött szakok listája, valamint elérhetők a Debreceni Egyetem által a 2024. évi általános eljárásra meghatározott szakos felvételi követelmények. Emellett online megtalálható a 2024-es általános felvételi eljárásban alkalmazandó intézményi pontok rendszere is.

Sajtóközpont - BZ