Új lehetőségek a nyílt tudományban

Az Európai Nyílt Tudományos Együttműködés (EOESC) eredményeinek bemutatása volt az elsődleges célja annak a szakmai tanácskozásnak, melyet a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár rendezett Budapesten. A konferencián az EOSC szolgáltatásaival kapcsolatos kutatói tapasztalatokat is megosztották egymással a résztvevők.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott szakmai esemény központi eleme az NI4OS-Europe (National Initiatives for Open Science in Europe) uniós projekt volt, amely a kutatói gyakorlatok és a nemzetközi tudományos együttműködések kapcsán végez felméréseket. A konferencián a hazai és külföldi kutatók tapasztalatokat cserélhettek azokról az erőforrásokról, amelyekhez tudományos tevékenységük támogatása érdekében a program révén juthattak hozzá.

Az uniós projektben részt vevő Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) elsősorban azokat az infrastrukturális fejlesztéseket, applikációkat mutatta be, melyek a nyílt tudomány fejlődését segíthetik és amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kutatók egyszerűbben elérhessék és használhassák a meglévő tudományos eredményeket.

- Egyre több a diskurzus a nyílt tudományról, az ehhez szükséges, megfelelő infrastrukturális háttér biztosításáról. A mostanihoz hasonló regionális programok nagyon sokat segíthetnek a dél-kelet európai régió felzárkóztatásában. Tizenöt országból álló konzorcium jött létre azért, hogy az adott országokban elinduljon egy nemzeti nyílt tudományos kezdeményezés, melynek működtetését a nemzetközi program teszi lehetővé. Általa egy olyan rendszer jöhet létre, melyben megismételhetők a kutatások, az adatok hozzáférhetővé és felhasználhatóvá válhatnak – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Fazekas-Paragh Judit, a DEENK Oktatás- és kutatástámogatási Osztályának megbízott vezetője.

Hozzátette: a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár a projekt külső-belső kommunikációját magában foglaló munkacsomag felelőseként meghatározó tagja a konzorciumnak, az összes regionális esemény szervezését koordinálja és a fenntarthatósági, innovációs tervek megírását vállalta. Natalia Manola, az OpenAIRE-AMKE vezérigazgatója előadásában külön köszönetet mondott Karácsony Gyöngyinek, a DEENK főigazgatójának a magyarországi Nyílt Tudományos Állásfoglalás létrejöttében játszott kiemelkedő szerepéért.

A konferencia tudományos szekciójában a résztvevők megismerkedhettek a különböző tudományterületek innovatív kutatásaival, valamint részletes információkat szerezhettek az NI4OS-Europe projekt megtalálhatóság, hozzáférhetőség, rendszerek közötti átjárhatóság és újrafelhasználhatóság elvén alapuló, adatkezelést támogató lehetőségeiről. Emellett bemutatták azt is, hogy a kutatók a pályázat során hogyan tudták használni tudományos munkájukban az elvégzett infrastrukturális fejlesztéseket.

Sajtóközpont - BZ