Hírek

Augusztus 9-én éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, szeptemberben induló képzésekre. Újdonság, hogy – eltérően az előző évek gyakorlatától – több képzési területen állami ösztöndíjas szakok is választhatók.

A második helyen végzett a Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) triatlon versenyén Arany Attila Csaba, a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának elsőéves gyógytornász hallgatója.

A Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Nappali Kórházában a terápia fontos része a kézműves foglalkozás. A sikerélmény növeli a betegek önbecsülését, ami segíti visszailleszkedésüket a társadalomba. A gondozottak alkotásaiból most kétnapos vásárt rendeztek az intézményben.

Különleges hangulatú dal készült a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Képzési Központjában. A ZK egykori hallgatója által írt modern, lelkesítő szerzemény megszületése minden DEAC-drukker és sportoló számára hiánypótló mérföldkő lehet.

Négy város, 1460 férőhely. Augusztus 12-ig jelentkezhetnek a Debreceni Egyetem elsőéves hallgatói a kollégiumokba. Debrecenben 11, Szolnokon, Nyíregyházán és Hajdúböszörményben pedig egy-egy korszerű diákszállást kínál az intézmény a gólyáknak.

A Debreceni Egyetem hat kutatócsoportjának tagjai mutatták be az űrkutatáshoz kapcsolódó tudományos eredményeiket a mádi Borsay Kastélyban rendezett workshopon. A DE SPACE programban az űrutazás emberi szervezetre kifejtett hatásait, valamint technikai feltételeit vizsgálják.

Dr. House is képzeletbeli patrónusa lesz az Élettudományi Könyvtár újonnan kialakított tanulószobái egyikének – lezárult a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár online szavazása, amelyre csaknem ezer voks érkezett.

Az intézményi együttműködés erősítése a pénzügyi döntéshozatalhoz kapcsolódó számítástechnikai intelligencia kutatása területén. Ez volt a célja annak a projektnek, amelyben a Debreceni Egyetem a Nagyváradi Egyetemmel közösen vett részt. Az eredményeket kedden ismertették.

Kiváló eredménnyel zárta a tanévet a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolája, amely a rendhagyó időszakban is megőrizte pozícióit az oktatási intézmények országos rangsorában. Idén is jelentős volt a túljelentkezés az egyetem gimnáziumában és általános iskoláiban.

Az általános felvételi eljárást követően összesen 6127 elsőéves kezdi meg felsőoktatási tanulmányait szeptembertől a Debreceni Egyetem magyar nyelvű képzésein. Az ebben a naptári évben felvételt nyert hallgatók száma a pótfelvételivel és a határon túli felvételivel együtt több mint 9 ezer lehet.

A diplomaosztók legemlékezetesebb pillanatait örökítette meg a Debreceni Egyetem Multimédia és E-learning Technikai Központja. A rendhagyó tanévzárók eseményeit rövid klipbe sűrítették.

Az elmúlt időszak eredményeiről, a jövőre vonatkozó elképzelésekről beszélt a hirek.unideb.hu-nak Móré Mariann, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának új dékánja. A kar vezetője a várható fejlesztésekről és az EK képzéseit érintő változásokról is beszámolt.

A DEAC férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője, Bíró Imre spanyol és mexikói kollégáinak tart online előadást július 23-án a kapusképzésről. A szakember célja, hogy minél több tudatosan játszó kézilabdakapust neveljenek világszerte.

20. évadát kezdi az oDEon- ZeneTheatrum. Az egyetem zenés színháza saját bemutatókkal, vendégelőadásokkal, neves hazai színészekkel, és újdonságként zenés beszélgetésekkel várja a nézőket.

DEAC hírek

Végig partiban volt az akadémistákkal a DEAC U12-es csapata, de három hiba megbosszulta magát. Már a 3. fordulóban a legnehezebb ellenfél várt Rőth András gyerekeire,

The post Méltó ellenfele voltunk a DVSC-nek appeared first on DEAC.

U19-es lányaink a második félidőben egyenlítettek, de a mérkőzés hajrájában betalált a vasas és begyűjtötte a pontokat. Az Eger elleni vereség után a fővárosban folytatta

The post Perceken múlt az első pont appeared first on DEAC.

A DEAC újonnan igazolt játékosa parádézott a Fradi elleni mérkőzésen. Nagyszerűen kezdte az Erste Liga 2024/205-ös szezonját a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata. A fekete fehérek a

The post Jevgenyij Mozer: Köszönet a szurkolóknak! appeared first on DEAC.

Képgalériák