A szociális munka világnapja alkalmából tartottak szakmai konferenciát a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán, ahol a gyakorlatorientált képzés és a tudományos tevékenység eredményeinek bemutatása mellett díjazták a karral együttműködő partnerintézményeket.
Leendő szakmai vezetőikkel, mentoraikkal találkoztak a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának végzős óvodapedagógusai. A mentorkonferencián a legújabb elméleti és gyakorlati kérdéseket tekintették át a pályájuk elején járó pedagógusok.
Az űrkutatást elősegítő konzorciumi együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem 15 hazai felsőoktatási intézménnyel szerdán Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A UniSpace Magyarország Konzorcium célja egy új képzés szakirányú továbbképzés kialakítása.
A Debreceni Egyetem több, kiemelkedő tudományos, szakmai munkát végző oktatója, kutatója és egy hallgatója is állami elismerésben részesült a nemzeti ünnepen. Széchenyi-díjat vehetett át S. Varga Pál irodalomtörténész, akadémikus, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának professzor emeritusa.
Debütálhat a magyar felnőtt labdarúgó-válogatottban a Debreceni Egyetem sport- és rekreációszervező szakos hallgatója, a DVSC játékosa, Baráth Péter. A Loki 20 esztendős saját nevelésű tehetsége nagyszerű sportteljesítménye mellett az egyetemen is kimagaslóan teljesít.
A tervezett szuperkórházról, a Gyermeksürgősségi Központról és a Debreceni Egyetem további fejlesztési tervéről is beszélt Bács Zoltán kancellár a városi televízió Közügy című műsorában. Az egyetemi vezető beszámolt a modellváltás tapasztalatairól és az intézmény járműipari beruházásairól is.
Humanitárius Koordinációs Bizottságot alapított a Debreceni Egyetem. Az intézmény a kezdetektől kivette részét az ukrán-orosz háború elől menekülők megsegítéséből, ám a háborús konfliktus elhúzódása miatt szükségessé vált egy komplex humanitárius terv összeállítása.
Nemzetközi együttműködésen alapuló, az egészségtudományokhoz kapcsolódó innovatív tananyag- és oktatásfejlesztést segítő programot indít a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. A cél, hogy olyan módszertanokat dolgozzanak ki, melyek révén a kar és együttműködő partnerei megfelelhetnek a digitális oktatás kihívásainak.
Mintegy négymilliárd forintot költött a Debreceni Egyetem az oktatás minőségének és hozzáférhetőségének javítására a most befejeződött ötéves uniós projektben. Egyebek mellett számos digitális tananyag és segédanyag készült, mentorprogram és felzárkóztató képzés indult az intézmény 14 karának és több szervezeti egységének részvételével.
Meghirdették a 2022-2023-as tanévre vonatkozó Erasmus-pályázatokat. A mobilitási program keretében a hallgatók az európai programországok mellett akár Mexikóban, Dél-Koreában, vagy Japánban is tanulhatnak. A Debreceni Egyetemen elérhető mobilitási programokról a Mobility Café keretében kaphattak tájékoztatást szerdán a diákok.
Kisorsolták a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK) tavaszi félévének mérkőzéseit szerda este a Nagyerdei Stadion Red and White bárjában. Az Év Szabadidős Sporteseményének megválasztott viadalon összesen csaknem 80 csapat és 1000 egyetemista küzd majd a legjobbaknak járó serlegekért.
Kiemelkedően szerepeltek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói a XVIII. Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozón és Versenyen. A ZK három induló zenei csoportjából kettő szakmai elismerésben részesült.