Digitalizáció és a mesterséges intelligencia a lean eszközrendszerei között. Vállalati alkalmazkodás és fejlődés a folyamatosan változó világban – egyebek mellett ezekkel a témákkal foglalkozott az idén immár második alkalommal megrendezett Lean Konferencia. A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Lean Enterprise Institute Hungary által szervezett rendezvényen több mint száz szakember, vállalatvezető, folyamatfejlesztési és minőségbiztosítási szakértő vett részt.

Teadélutánra várta a kazah hallgatókat hétfőn a Debreceni Egyetem egyedülálló közösségi tere, a Türk Sarok. A különleges találkozási pont a következő hetekben Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Törökország, Türkmenisztán és Üzbegisztán itt tanuló fiataljait is vendégül látja.

A víz a földi élet alapja és nélkülözhetetlen közege. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézete a víz világnapja alkalmából, az MTA 200 éves rendezvénysorozata keretében szervezett konferenciát és műszeres kiállítást hétfőn Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében. Az idén működésének 60. évfordulóját ünneplő intézet bemutatta kutatási eredményeit és tevékenységét is.

Büntető eljárásjoggal foglalkozó nemzetközi konferenciát tartott a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszéke a Békés vármegyei Kondoroson. A kétnapos tudományos tanácskozáson csaknem 30, jogászképzésben részt vevő szakember és joghallgatók tartottak előadásokat. Újvidéki és nagyváradi felsőoktatási intézmények jogi karairól is érkeztek vendégek.

A szociális munka értékeire és cselekvési területeire hívta fel a figyelmet a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának Szociális és Társadalomtudományi Intézete, valamint a Társadalomtudományi és Szociális Munka Tanszék a szociális munka világnapja alkalmából szervezett konferencián. Az eseményen a kar a szakterületen kiemelkedő tevékenységet végző partnereit is elismerte.

Zenepedagógiai előadásokat, bemutató tanításokat és kórushangversenyeket kínált a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hagyományos szakmai tanácskozása, a Bárdos Szimpózium, melynek fókuszába a repertoárbővítés, a szakmai tapasztalatcsere, a kóruséneklés szellemi és lelki hatásai kerültek. A Szolfézs-Zeneelmélet, Karvezetés Tanszék által szervezett háromnapos találkozón kórushangképzéssel, repertoárbővítéssel segítették az iskolai kórusok, valamint a felnőtt énekkarok munkáját, a kórusvezetők, zeneelmélet szolfézs- és énektanárok továbbképzését.

Az intézmény 2026. évi működési és üzleti tervét tárgyalta márciusi ülésén a Debreceni Egyetem Szenátusa. A testület professor emeritus címek adományozásáról és számos szabályzat módosításáról döntött, valamint elfogadta a mesterséges intelligencia intézményi elveiről és etikus használatáról szóló új szabályzatot.

A BMW Group Gyár Debrecen és a Debreceni Egyetem tovább erősíti együttműködését. Az új megállapodás részeként a Klinikai Központ háziorvosi szolgálata elérhetővé vált a gyár munkatársainak elsődleges egészségügyi ellátására. A mostani megállapodás jól mutatja a felsőoktatás és az ipar együttműködésének értékteremtő hatását.

Új doktorokat avatott a Debreceni Egyetem. A március 20-i eseményen 128-an vehették át a PhD-fokozat megszerzését igazoló oklevelet. Az ünnepségen habilitált doktori címeket, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és az intézmény publikációs díjait, valamint a Gróf Tisza István Emlékplakett kitüntetést is átadták.

Egyik legfontosabb természeti erőforrásunk a talaj, amelynek állapotára és fontosságára hívja fel a figyelmet minden évben a Magyar Talajtani Társaság. A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézet és Tangazdaság, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar idén immár harmadik alkalommal csatlakozott a kampánynaphoz. A kutatók a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum és az Újfehértói Tangazdaság területén tártak fel egy-egy talajszelvényt.

A Debreceni Egyetemen rendezték meg a középiskolásoknak szóló nemzetközi idegtudományi verseny, az International Brain Bee magyarországi döntőjét. Az angol nyelvű megmérettetésre az ország különböző részeiből 11 középiskolás érkezett, akik az előző, írásbeli fordulóban a legjobban teljesítettek. Ők most egyebek mellett anatómiai, szövettani és az ezekkel összefüggő klinikai gyakorlati kérdésekre válaszoltak.

Vasárnap délután kiütéses sikerrel örvendeztették meg a szurkolókat a Debreceni Egyetem focistái, és nyertek a férfi röplabdázók is. Kikaptak a kosárlabdázók, a jégkorongozók és a női röpisek.