Hírek

Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem, a DEAC és a Honvédelmi Sportszövetség. A cél a honvédelmi sportok, valamint a honvédelmi képzés elindítása az egyetemen.

A Debreceni Egyetem több oktatója is magas rangú szakmai elismerést vehetett át a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Bizottságának (MTA DAB) február 26-án tartott éves közgyűlésén.

Több mint 4 millió forint értékben kaptak eszközöket a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi és Fogorvostudományi Karának elsőéves hallgatói a MEDICOR Kéziműszer Zrt. jóvoltából. A diákok a szikét, az ollót és a csipeszt a gyakorlati órákon használják majd.

A Debreceni Egyetem két hallgatója is elismerést kapott a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola hagyományos díjátadó gáláján. Kozák Luca és Lendvai András kiemelkedő sportteljesítményét díjazta a DSC-SI.

A Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház egyik osztályán sem lehet látogatni szerdától. A teljes tilalmat az influenzaszerű megbetegedések számának emelkedése miatt rendelték el. A Klinikai Központban egyelőre marad a részleges korlátozás.

Gazdaságtudományi területen oktató és kutató szakemberek tevékenységének összehangolására alakult meg a Debreceni Egyetem és nyolc magyar nyelven oktató határon túli felsőoktatási intézmény részvételével a Kárpát-medencei Tudományos Platform.

Több mint 200 érdeklődőt, középiskolásokat, leendő és jelenlegi hallgatókat vonzott a Mini állásbörze, amelyet idén már 3. alkalommal rendezett „Megtalálod a jövőd útját” mottóval február 25-én a Debreceni Egyetem Műszaki Kara.

A sikeres brendépítés titkairól beszél John Malkovich a Debreceni Egyetemen. A többszörös Oscar-jelölt színész a GE Healthcare által támogatott Health Venture Lab meghívására vesz részt a “Boston Minds” eseményen, melyen a GE és MIT innovációs szakemberei is előadást tartanak.

Magyarországon mintegy 2 millió ember allergiás. A betegség gyerekkorban is igen gyakori, a gyerekek 15-20 százalékát érinti. A gyermekkori allergia sajátosságairól és a legújabb terápiás lehetőségekről tanácskoztak a Debreceni Egyetem szakemberei pénteken, a DAB Székházban.

A Debreceni Egyetem jégkorongcsapata vereséggel kezdte a Csíkszereda elleni párharcot az Erste Liga negyeddöntőjében. Férfi röplabdázóink helytálltak az éllovas Pénzügyőr ellen, míg a lányok nyertek a VRKC otthonában. Floorballosaink és kézilabdázóink magabiztos győzelmet arattak.

Hogyan bolyongjunk véletlenül címmel tartott előadást a Széchenyi-nagydíjas, Bolyai-, Kiotó- és Wolf-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Természettudományi és Technológiai Kar jubileumi előadás-sorozatának zárásaként.

Nem mindennapi kihívást teljesíthettek a Debreceni Egyetem polgárai az idei Fórum Challenge-en. A jelentkezők különleges akadálypályán küzdötték végig magukat, amihez azonban nem csak a fizikai erő, hanem a kellő koncentráció is elengedhetetlen volt.

A DEAC közönségkedvencével, Stefan Moody-val a címlapon megjelent az új Egyetemi Élet. A lap a sport mellett kiemelten foglalkozik a gazdasági évindítóval és a koronavírus elleni intézményi felkészüléssel.

A Debreceni Egyetem röplabdacsapata a jó formában lévő Pénzügyőrt látja vendégül az Extraligában. Hokisaink megkezdik a küzdelmeket a negyeddöntőben, a Csíkszereda ellen párharc első két mérkőzését vasárnap és hétfőn rendezik. Parkettre lép floorball- és kézilabdacsapatunk is.

DEAC hírek

A férfiak szombaton, a nők vasárnap kezdik meg bajnoki szereplésüket. Eljött szeptember közepe, és megkezdődnek a rögbibajnokságok küzdelmei is. A DEAC Huszárok a 2024/2025-ös férfi

The post Mindkét rögbicsapatunk pályára lép a hétvégén appeared first on DEAC.

A szurkolói igényeket figyelembe véve továbbra is követhetők stream-en a találkozók, már a szombati MOL Magyar Kupa-mérkőzés is. Bár korábban volt arról szó, hogy a

The post Továbbra is nézhetők online a DEAC-meccsek appeared first on DEAC.

Boros Tamás szerint a Debreceni Egyetem alakulatának ugyanolyan mentalitással kell játszania a Százhalombatta ellen, mint a múlt héten. A DEAC kézilabdacsapata a Rákosmente elleni 28-24-es

The post Komolyan kell venni az újoncot appeared first on DEAC.

Képgalériák