A Debreceni Egyetem tudományos pályára készülő hallgatóinak bemutatkozását, a karok közötti kapcsolattartás és a multidiszciplináris kutatások erősítését segíti a GTIDEA által hagyományteremtő szándékkal indított Professzori Teaház. A csütörtöki első alkalmon a Bölcsészettudományi Kar, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Phd-hallgatói mutatták be kutatásaikat az Aulában.
Hírek tudomány címkével
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karára látogatott a Jabil Circuit Magyarország Kft. topmenedzsmentje. A TTK és a cég között évekre visszanyúló az együttműködés, ezt erősítették meg a felek a mostani tanácskozás alkalmával.
Öt szekcióban 43 előadást hallgathattak meg az érdeklődők a Hatvani István Szakkollégium tavaszi tudományos konferenciáján. A legnépszerűbb a természettudományi és történettudományi szekció volt az MTA debreceni székházában rendezett tanácskozáson.
Avram Hershko világhírű izraeli kémikus kapta idén az University of Debrecen Science Impact Award (uDEsia) díjat a Debreceni Egyetemen. A Nobel-díjas kutató az intézmény legjelentősebb tudományos elismerését Csernoch László tudományos rektorhelyettestől vehette át.
A Debreceni Egyetem több professzorát akadémikusai sorába választotta, Csernoch László tudományos rektorhelyettest pedig a testület elnökségébe delegálta a Magyar Tudományos Akadémia május 2-3-án az MTA Székházában rendezett éves közgyűlésén. Az eseményen átadták az MTA kitüntetéseit is.
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán végzett tudományos munkáról, a TDK lehetőségeiről és az egyetem tehetséggondozási programjairól hallhattak a TTK angol nyelvű képzésben résztvevő hallgatói a külföldi diákokat tömörítő International Student Union (ISU) rendezvényén.
Századik rendezvényével folytatódik a Debreceni Egyetem 2013-ban indult tudományos ismeretterjesztő sorozata. A jubileumi Science Caféban „Zene füleinknek – hangok, zene, beszéd” címmel Csernoch László, az intézmény tudományos rektorhelyettese tart előadást május 4-én, szerdán 17 órától a Fórum Bevásárlóközpont könyvesboltjában.
Rektorhelyettesi pályázatok rangsorolásáról, új kutató központ létrehozásáról, képzések indításáról, valamint a karok és egyéb szervezeti egységek működési és üzleti tervéről szavazott a Debreceni Egyetem Szenátusa áprilisi ülésén. A testület döntése nyomán M. Tóth Ildikó Sajtóközpont néven folytatja munkáját a Sajtóiroda.
„Vallás és feliratok a görög-római korban” címmel rendezett kétnapos szakmai konferenciát több társintézmény közreműködésével április 28-29-én a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszéke.
Tovább erősíti a tudástranszferen alapuló együttműködést Üzbegisztánnal a Debreceni Egyetem. A gyógyszerésztudomány és gyógyszeripar, valamint az agrártudomány területeit érintő képzési és kutatás-fejlesztési kooperációról Abat Fayzullaev nagykövettel egyeztetett Szilvássy Zoltán rektor.