Kereslet és a kínálat találkozott az Informatikai Karon

Mintegy 20 cég, köztük 12 kiemelt egyetemi partner várta a hallgatókat a Debreceni Egyetem Informatikai Karán megrendezett 26. Informatikai Szakmai Napokon. Bemutatkoztak a szakmai gyakorlati helyek, az egyetemisták álláslehetőségek között válogathattak, megismerkedhettek a legújabb informatikai technológiákkal, valamint a vállalatok elvárásaival.

Az őszi szakmai napokon, november 2-án és 3-án a kiállítók személyesen találkozhattak a potenciális munkavállalókkal, az egyetemi hallgatók próbainterjúkon vehettek részt, tájékozódhattak a vállalatok kínálatáról, emellett a cégek képviselői szakmai előadásokat tartottak az informatika legújabb eredményeiről. 

- Az életünk része a számítástechnika, ezt egyrészt a technológiai fejlődés indokolja, másrészt pedig a Debrecenben működő vállalatok is generálják, hiszen keresik a magasan képzett szakembereket. Az Informatikai Kar hallgatói a termelésen át a fogyasztásig alapvetően meghatározzák az informatika alakulását. A legnagyobb kihívás az lesz számukra, hogy megtalálják azokat a területeket, ahova az informatika még nem tört be és ahol az informatikusoknak meghatározó szerepük lesz a jövőben – hangsúlyozta Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese a szerdai megnyitón.


A rendezvény célja ezúttal is az volt, hogy összehozza a munkáltatókat a leendő munkavállalókkal, a vállalatok feltérképezzék a hallgatók képzettségi szintjét, a fiatalok pedig megtalálják leendő munkahelyüket. Hajdu András, a DE Informatikai Kar dékánja az eseményen kiemelte: a hallgatók egyetemi tanulmányaikat olyan tudás birtokában fejezik be, amellyel megállhatják helyüket a munkaerőpiacon.

- A tudás napi szinten tartása fontos, erre törekszünk és ezt a célt szolgálják a szakmai napok is. Az adattudomány és a mesterséges intelligencia megerősítése, támogatása mellett a kiberbiztonság is naprendre kerül, emellett ingyenesen ipari tanúsítványokat is szerezhetnek a magyar és a külföldi hallgatóink. Ezáltal egy oktatási program is része a rendezvénynek, így a világ szinte minden pontján elismert és elfogadott képesítést kaphatnak nálunk a diákok – fogalmazott a kari vezető.

Kiállítóként jelent meg az Informatikai Szakmai Napokon az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ Kft. is, melynek ügyvezetője szerint a kar a vállalati igényeknek megfelelő szakembereket képez, legyen szó a helyi ipar elvárásairól, illetve a folyamatosan bővülő IT- és szolgáltatói szektorról.

- Debrecen rövidesen az elektromobilitás világközpontja lesz, hiszen akkumulátorcellákat, elektromos autó-alkatrészeket, valamint elektromos autókat is gyártanak majd a városban. A helyi ipar bővülése mellett a szolgáltató és IT-szektor is komoly fejlődés előtt áll, új cégek érkezhetnek a városba, ami a karon végzett fiataloknak is új álláslehetőségeket jelenthet. A szakemberbázis évek óta biztosított, komoly és nyitott oktatási hátteret kínál a helyi ipar számára az Informatikai Kar – tette hozzá Pécskay Zoltán.

A Szakmai Napokon ünnepelték a debreceni programozó képzés elindításának 50. évfordulóját, az első évfolyam diákjai és oktatói kerekasztal-beszélgetésen elevenítették fel az elmúlt öt évtizedet. A jubileum alkalmából az IK épülete előtt az egykori diákok részvételével ültettek el egy tölgyfát, mely - utalva a képzés alakulására - az örök fejlődést, növekedést, változást, megújulást szimbolizálja.

A képzés évfordulójához kapcsolódóan az egyetem tudományos és oktatói tevékenységében kiemelkedő munkájának elismeréseként Tisza István-díjat vehetett át Juhász István, az intézmény egykori egyetemi adjunktusa, tudományos munkatársa, aki a programozó matematikus alapszak és mesterképzés elindításában is meghatározó érdemeket szerzett, valamint az információs rendszerek szak egyik kidolgozója volt.

A kétnapos szakmai eseményen mintegy 20 cég mutatkozott be, a hallgatók 12 kiemelt egyetemi partnert ismerhettek meg, próbaállásinterjúkon vehettek részt, valamint arról is tájékozódhattak, hogy egyetemi tanulmányaik alatt milyen gyakorlati lehetőségek várják őket.

Kiemelt partnerek: 
DataExpert, GE Healthcare, Deutsche Telekom IT Solutions, NI Hungary Kft., Dynata, EDC Debrecen, Epam, Lupus Consultuing Zrt., Információs Hivatal, Nokia, Nemzet Adó- és Vámhivatal, Nemzetbiztonsági Szakszolgálat.

Sajtóközpont - BZ