Minden eddiginél több vállalat mutatkozott be a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara által rendezett Szakmai Napon. Az érdeklődő több száz egyetemista tájékozódhatott arról, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelniük a munkaerőpiacon és próba állásinterjúkon is részt vehettek.

Tizenkettedik alkalommal rendezte meg a hagyományos Szakmai Napot a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara (TTK). Az Élettudományi Központ aulájában október 20-án a hallgatók megismerhették az egyetemi partnercégek profilját, a vállalatok képviselői rövid előadásokon mutatták be, milyen gyakornoki-, ösztöndíj- és elhelyezkedési lehetőségeket kínálnak a fiataloknak és milyen követelményeket támasztanak a leendő munkavállalókkal szemben.

Az eseményen a Debreceni Egyetem több mint harminc partnervállalata mutatkozott be.

Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a megnyitón tartott beszédében kiemelte: a DE olyan szakembereket képez, akik képesek megállni helyüket a munkaerőpiacon, emellett hangsúlyozta az intézmény és a gazdasági szereplők közötti szoros együttműködés fontosságát.

- Az ipar és a hallgatók kapcsolatának olyan teret ad az egyetem, amely révén munkalehetőségekre is pályázhatnak a fiatalok. Az oktatás is olyan piac, mint a gazdaság. A TTK-n is fontosak a gazdasági szereplők számára hasznos innovációs eredmények, hiszen a folyamatos megújulás teheti versenyképessé az egyetemet és a kart. A hallgatók olyan új kihívásokkal találkozhatnak a munkaerőpiacon, amelyeknek csak úgy tudnak megfelelni, ha megkapják az ehhez szükséges, legkorszerűbb felkészítést. Nagy szó, hogy ilyen bőséges munkalehetőséget lehet találni a TTK rendezvényén, mely azt is megmutatja, hogy a Debreceni Egyetemnek van a legtöbb ipari kapcsolata a magyar felsőoktatásban. Több mint ezer szerződéses partnerrel büszkélkedhetünk. A Szakmai Nap üzenete az is, hogy sokkal nagyobb szükség van ma a természettudományokra, mint korábban bármikor – jegyezte meg a kuratóriumi elnök.

Kun Ferenc, a Természettudományi és Technológiai Kar dékánja hangsúlyozta: a Szakmai Nap kiváló lehetőség arra, hogy a hallgatók már egyetemi éveik alatt megismerjék a munkaerőpiaci lehetőségeket, és tanulmányaik alapján eldönthessék, hol akarnak majd dolgozni a jövőben.

- Elsődleges célunk, hogy a régió iparágait megfelelő szakképzettséggel erősítsük, a hallgatók felkészülten lépjenek ki a munka világába. Sikeres egyetemi képzést csak az iparral együttműködve lehet folytatni, emiatt különösen nagy gondot fordítunk arra, hogy a tágabb régió vállalataival szoros partnerséget alakítsunk ki. Minden évben lehetőséget teremtünk arra, hogy ezek a cégek még közelebb kerüljenek a leendő munkavállalókhoz. Azok vannak most jelen, akik nagy számban alkalmaznak hallgatókat, valamint olyanok, akik bekapcsolódnak az oktatásba, segítenek a laborfejlesztésekben és a duális képzésekben is részt vállalnak. Nagyon örülünk annak, hogy minden eddiginél több, összesen harminckét vállalat jelent meg a rendezvényünkön, ez jelzés arra, hogy a hallgatók jó eséllyel megtalálhatják leendő munkáltatójukat, a cégek pedig képzett szakembereket ismerhetnek meg – fogalmazott a kari vezető.


A TTK XII. Szakmai Napján - a korábbi évekhez hasonlóan - iparáganként külön szekciókba sorolták az előadásokat. Többek között gyógyszeripari, vegyipari és villamosipari, valamint földtudománnyal, adattudománnyal és pénzügyi elemzésekkel foglalkozó cégek mutatkoztak be. Az előadásokkal párhuzamosan a vállalatok képviselői a termek előterében kialakított standoknál találkozhattak a hallgatókkal, akik próba állásinterjúkon is részt vehettek.

Sajtóközpont - BZ