Hírek kancellár címkével

Versenyképességünk alapja a tudás, ez a legnagyobb érték a 21. században – hangsúlyozta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a Debreceni Egyetem Agrárkabinetjének pénteki, a Parlamentben tartott kihelyezett ülésén, ahol a három hazai agrárképző egyetem és egy kutatóintézet kötött szövetségi és együttműködési megállapodásokat.

A Debreceni Egyetem 16 hallgatója kapta meg idén az Év Egyetemi Sportolója Díjat a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) csütörtöki gáláján. A fővárosban rendezett eseményen Bács Zoltán kancellár is elismeréseket adott át.

A DE sportökoszisztémáját és az élsportolók kettős karrierjét támogató programját is bemutatták azon a szerdai konferencián, melyen a Debreceni Egyetemmel és más hazai felsőoktatási intézményekkel kötött együttműködési megállapodást a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a Kettőskarrier-program kapcsán.

Fennállásának 20. évfordulóján tudományos szimpóziumot tartott a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében. A kar óriási fejlődést tudhat maga mögött és hamarosan ismét szintet lép.

A térség sikeres vállalatainak vezetővel találkozhattak és köthettek mentori együttműködést a Debreceni Egyetem hallgatói kedd este a DEViK évadzáró eseményén. A vállalkozószellemű fiatalok az Innovációs Ökoszisztéma Központ támogató programjai közül is válogathattak a Kazánházban tartott rendezvényen.

Bács Zoltán kancellár, Miklósvölgyi Péter, a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője és Battai Sugár Katinka világbajnok kardvívó olimpikon, a Debreceni Egyetem hallgatója is Prima-díjat vehetett át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezetének gáláján. Az ünnepséget a Csokonai Fórumban tartották szombat este.

A Real Madrid legendás utánpótlásedzője, Tóth-Zele József pályafutásáról szóló portréfilmet tekinthették meg a Debreceni Egyetem hallgatói és munkatársai kedd este az egyetemi színházteremben. A közönségtalálkozóval egybekötött bemutatón a 88 éves szakember és a film producere, Kovács Barnabás nagykövet is részt vett.

Nincs másik felsőoktatási intézmény hazánkban, amelyben a képzés, a versenyszervezés, a szabadidősport és az infrastruktúra olyan egyedülálló sportökoszisztémát alkot, mint a Debreceni Egyetemen. Ezt a páratlan egységet mutatja be szombaton a TV2 Értékteremtők magazinja, melyben Bács Zoltán kancellárt faggatva arra keresik a választ, mi a titok, mivel tudják rávenni a dolgozókat, hallgatókat a rendszeres mozgásra.

A Debreceni Egyetem nemzetközi kapcsolatrendszerének fejlesztéséről és új együttműködési megállapodások megkötéséről is szó volt az intézmény Szenátusának októberi ülésén. A testület számos szabályzatot módosított és új szakok indításáról is döntött.

A Debreceni Egyetem példaértékű sportstratégiája, a többezer verseny- és szabadidősortolót kiszolgáló DEAC, az intézmény sporttudományi képzései és kutatásai, valamint a SET központ is bemutatkozik az Életmódi Magazinban. A riport vasárnap délelőtt látható az országos csatornán.