DErbi: együtt a nagy egyetemi család

Élményekben gazdag napot tölthettek együtt a Debreceni Egyetem dolgozói és hozzátartozóik a Dolgozói DErbin pénteken. A családbarát szellemiség jegyében a szervezők immár hetedik éve törekednek arra, hogy olyan alkalmakat is teremtsenek, ahol a kikapcsolódásé, a feltöltődésé, a közvetlenebb kapcsolatépítésé a főszerep – idén is több ezren éltek a lehetőséggel.

Már kora reggeltől pazar illatok kacskaringóztak a levegőben a Nagyerdei Stadionnál, a főzőversenyen száz csapat tette magát próbára babgulyás, pörkölt, slambuc, lecsó és a zsűri kedvence kategóriában. 

Felsorolni is nehéz lenne, mi mindennel készült a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ. Az egészségponton különböző méréseket, valamint dietetikai és bőrgyógyászati tanácsadást kínáltak a résztvevőknek. Ebben az évben is ki lehetett próbálni többek között a segway-t, masszázsra és asztali virágdísz-készítésre is lehetett jelentkezni, de akár trendi hajfonatot is lehetett készíttetni, jógázni és zumbázni is volt lehetőség. A bátrabbak pedig a chilievő versenyen tehették próbára ízlelőbimbóikat.

A gyerekeket is színes programkavalkád várta: az ugrálóvár folyamatosan tele volt, az interaktív játékok is vonzották a kicsiket, ahogyan a kézműves foglalkozások is. Az arcfestés, a gyöngyfűzés, a táskafestés, a tetkó és a henna mellett a lovaglás is nagyon népszerűnek bizonyult. A Nagyerdei Víztoronyban a kisebbeket délután a Buborék Együttes szórakoztatta, míg a nap zárásaként az Intim Torna Illegál koncertjén lehetett kiengedni a fáradt gőzt. 

Délutánra a finomabbnál finomabb bográcsos ételek is elkészültek. A zsűri tagjai, Nagy Imre, a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. séfje, Vomberg Frigyes séf foodstylist, szakoktató, az Európa-bajnok Bocuse d' Or csapat trénere, valamint Harsányi Endre rektorhelyettes egyenként végigkóstolta az összes „alkotást” és megválasztották a kategóriák legjobbjait. 

Szilvássy Zoltán rektor az eseményen úgy fogalmazott: csodálatos ismét összegyűlni, ahogy immár évről évre. Az egyetemi vezető hangsúlyozta, hogy a DE a térség meghatározó munkaadójaként kiemelt figyelmet fordít dolgozóira. 

- Az utóbbi hetek bejelentései mutatják, hogy sikeres pályán mozog az intézmény. A különböző válságok és egyéb nehézségek ellenére minden dolgozónk biztos lehet abban, hogy stabil a helyzetük, nem kell aggódniuk az egzisztenciájuk miatt – mutatott rá a rektor. 

Bács Zoltán kancellár örömmel járt végig a stadion körül és kóstolt meg néhány ételt.

- Ismét megtapasztalhattuk, hogy egy összetartó és egymást tisztelő közösséggé kovácsolódtunk, amiben nagy szerepük van a nyugodt munkakörülményeknek és a stabil jövőképnek. Az egybetartozás megtestesítője ez a rendezvény, ahova örömmel jönnek az emberek – fogalmazott Bács Zoltán.

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke is szólt a jelenlévőkhöz.

- Úgy érzem, egy nagy család tagja vagyok, mely képes megmutatni, lehet közösen úgy alkotni, hogy közben finomakat is főzünk. A tradíciókat folytatni kell, ez a nap is jól példázza, meg kell élni a mindennapok örömeit, a közös pillanatokat és azokból meríteni a folytatásra – mondta Kossa György

Ebben az évben több mint 6500 egyetemi dolgozó és hozzátartozóik regisztráltak a rendezvényre, melyet az eső sem tudott elmosni. Folytatás jövőre, várhatóan június elején.

 

Sajtóközpont - KSzD