Az utóbbi évek legjobb eredményét érte el a pótfelvételin a Debreceni Egyetem. Több mint ezer diák nyert felvételt az eljárás során az intézménybe, összességében pedig több mint tizenegyezer elsős kezdheti meg tanulmányait a 2023 szeptemberében induló új tanévben.
Hírek intézményi címkével
A Debreceni Egyetem több munkatársa is magas rangú állami kitüntetést vehetett át augusztus 20-a, államalapításunk ünnepe alkalmából.
Az egy hónap alatt megközelítőleg százan tanultak és vizsgáztak a Debreceni Nyári Egyetemen: az első kéthetes kurzus után ötvenketten, a második két hét után negyvenhárman kaptak bizonyítványt. A tesztek általában írásbeliek voltak, de aki akart, szóban is bizonyságot adhatott a tudásáról.
Megújult formában várja a jelentkezőket a stUDinnovate Program, amely lehetőséget teremt a Debreceni Egyetem hallgatói számára, hogy megvalósíthassák innovatív elképzeléseiket.
Idén is aktív szereplője lesz a Debreceni Egyetem a virágkarneválnak. Újdonságként trópusi hangulatú virágszigetet alakítottak ki a Főépület előtti téren, valamint az intézmény és a Debreceni Szakképzési Centrum a BMW IFactory közreműködésével közös karrierszigetet hoz létre a Dósa nádor téren.
A Debreceni Egyetem polgárai a 2023/2024-es szezonban is kedvezményesen vásárolhatnak jegyeket a DVSC hazai mérkőzéseire, így az augusztus 17-i Rapid Wien elleni nemzetközi találkozóra is. A Nagyerdei Stadion egyetemi közösségi szektoraiba már bérletet is lehet váltani!
Töretlen a sikere évek óta a Debreceni Nyári Egyetem folklór programjának, ahol a hallgatók nemcsak népdalokat és néptáncokat hallanak és látnak, hanem meg is tanulhatják azokat, hétről hétre más tájegységgel ismerkedve. A nyári egyetemisták közül többen arra is vállalkoztak, hogy Petőfi-verset szavaljanak az idén először megrendezett Versek Éjszakáján.
A Debreceni Egyetem több ütemben 4,41 milliárd forint kormányzati támogatást kap a Járműlabor és a kapcsolódó mini tesztpálya kialakítására a debreceni autóipari központ egyes oktatási és innovációs fejlesztéseihez. A komplexum az intézmény Vezér utcai Tudományos, Technológiai és Innovációs Parkjában épül meg. Az építési területet hétfőn vette át a kivitelező HUNÉP Zrt.
Tartalmas szórakozás, csapatépítés, közösségformálás és persze buli minden mennyiségben. Javában zajlanak a tizenhatodik gólyatábor előkészületei a Debreceni Egyetemen. Magyarország egyik legnagyszabásúbb és legnépesebb tanévkezdés előtti rendezvénye várja az elsőéveseket a Nagyerdei Campuson. Az eddigi évekhez hasonlóan idén is több mint kétezer gólya részvételére számít a DE Hallgatói Önkormányzata.
Számos alap-, mesterképzési és osztatlan szakot hirdetett meg a pótfelvételi eljárás keretében a Debreceni Egyetem. Az önköltséges képzések mellett a kiemelt képzési területeken állami ösztöndíjas szakokra, köztük az újonnan induló hat féléves Edző alapképzési szakra is lehet jelentkezni.