Hírek hallgatók címkével

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzatával közösen hatodik alkalommal szervezte meg nyári szakmai találkozóját. Az augusztus 29-31. között a Debreceni Egyetemen rendezett DOSZFESZT-en a hazai és határon túli doktorképző intézmények mintegy 150 magyar és külföldi PhD-hallgatója vett részt.

Kiemelkedő eredményt ért el az idei pótfelvételi eljárásban a Debreceni Egyetem. 2025-ben összesen csaknem ezer hallgató nyert felvételt az intézménybe a pótfelvételin, a 2025/26-os tanévtől így összességében több mint tizenkétezer elsőéves kezdheti meg tanulmányait a DE-n.

Egy hónap alatt mintegy százan tanultak és vizsgáztak a Debreceni Nyári Egyetemen. Az első kéthetes kurzus után negyvenegyen, a második két hét után ötvenegyen kaptak bizonyítványt. A résztvevők a magyar folklórral, több térség kulturális örökségével is megismerkedhettek.

Az OTP Bank is csatlakozik a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara által a 2025/2026-os tanévben indított új képzési forma, a kooperatív képzés rendszeréhez. Az erről szóló megállapodást Fenyves Veronika dékán és Barkó József, az OTP Bank Kelet-magyarországi Régió vezetője írta alá csütörtökön. A hazai bankszektor vezető intézménye egyebek mellett a nagyvállalati hitelezés, a kontrolling és a marketing területén számít a kar hallgatóira.

Hat campuson több mint 1200 férőhely – a Debreceni Egyetem elsőéves hallgatói augusztus 8-ig jelentkezhetnek a kollégiumokba. Debrecenben 12, Szolnokon, Nyíregyházán és Hajdúböszörményben pedig egy-egy korszerű diákszállást és támogató közösséget kínál az intézmény a gólyáknak.

Történetének legjobb eredményét érte el az Európai Egyetemek Bajnokságán (EEB) a Bágyi Kinga dékán vezette női teniszcsapat. A Portugáliában rendezett viadalon a dobogó harmadik fokára állhattak fel az egyetem sportolói.

Hamarosan berobban a 2025/26-os tanév legnagyobb bulija, a kilencedik stadionshow a tervek szerint minden eddiginél nagyobbat fog szólni. Az év legjelentősebb egyetemi bulijára egy vadonatúj netes felületen keresztül vásárolhatók meg a belépők. Az új honlapon számos meglepetés és hasznos információ várja a látogatókat, a yoUDay-jel kapcsolatos kérdésekre a mesterséges intelligencia is választ ad.

Minden eddiginél több, csaknem 12 ezer elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptembertől a Debreceni Egyetemen. A rájuk váró hallgatói lehetőségekről, élményekről, az új impulzusokról is beszélt a Debrecen Televízió egyetemi magazinműsorában a DE Hallgatói Önkormányzat új elnöke és a Doktorandusz Önkormányzat elnöke.

Kétmillió forint adományt kapott a Sürgősségi Orvostanért a Debreceni Egyetemen Alapítvány a KEVIÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft-től. A felajánlásból az oktatás és a kutatás támogatása mellett a betegellátás fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzése is megvalósulhat.

Felvételizők és szülők is lázas izgalommal várták a ponthatárok kihirdetését a Debreceni Egyetem Dóczy utcai sportcampusán szerda este. A felvételt nyert fiatalokat ajándékkal köszöntötték az intézmény munkatársai.